"Ne cseszegessük egymást!" - mondja a rektor, de telefonálni sem tudnak a Budai Campus oktatói

Hosszú huzavona és tiltakozások után az idei tanévet már a Szent István Egyetem berkein belül kezdte meg a Corvinus egykori budai központja. A beolvasztás azonban távolról sem gördülékeny, az oktatók katasztrófát emlegetnek, hiszen egymást sem tudják felhívni hónapok óta. Tőzsér János rektor viszont több problémáért a tiltakozókat teszi felelőssé.

  • Unyatyinszki György

Egyetemi tanárokkal szórakoznak!

- hangzik el félhangosan egy folyosói zaklatott beszélgetés során a Budai Campus épületénél, ahol csütörtökön a Szent István Egyetem szervezett alkalmazottai számára tájékoztató fórumot. A Corvinus egykori budai képzőhelyét, ahol az agrártudományi és tájépítészi képzés zajlott a kormány egy "racionalizálás" keretében a Szent István Egyetem alá szervezett át.

Korábban a két egyetem versenyzett a hallgatókért, a két műhely szakmailag is igyekezte egymást felülmúlni - egészséges versenyben. Azonban a kormány úgy ítélte meg, hogy egy képzőhelyen a költséghatékonyság jobban érvényesülhet, így a Corvinusnak le kellett mondania hosszú vita után a budai műhelyről, több ezer hallgatóról és oktatóiról, épületekről és mintagazdaságokról - az egyetem oktatói és hallgatói egységesen tiltakoztak először a tervek, majd a döntés ellen.

Tiltakozás 2015-ben a Corvinusról való leválasztása ellen.
Facebook / Nem adjuk a Budai Campust!

A tájékoztatón az egyetem teljes vezérkara, valamint a Budai Campus szakmai vezetői is képviselték magukat. Tőzsér János rektor a Tények és tervek 2016 című előadásában az összeolvadás egyes indokait, jelenlegi állapotát és a kijelölt célokat mutatta be. Biztos forrásból úgy értesültünk, hogy a K-épület díszterme csaknem teljesen megtelt az érdeklődő oktatókkal, akikkel a rektor igyekezett kötetlenül, "lazán" kommunikálni - mint később kiderült, inkább kevesebb sikerrel.

Tőzsér ugyanis a pozitív jövőkép felvázolása mellett folyamatos kiszólásokat és megjegyzéseket tett a budaiakra, akik ellenezték az összeolvadást. Mint hangsúlyozta, azért kell mindenképp konszenzusra jutni, mert több mint kétezer munkavállaló állása a tét - ezzel megadva az előadás alaphangulatát. A SZIE egykori hallgatói létszáma 35 ezer volt, mely az összeolvadás idejére 14 ezerre apadt, a Budai Campusszal kiegészülve is "csak" 18 ezer hallgatójuk van, a rektor az elsőévesek jelentősen megcsappant számában látja a problémát.

Nézzen mindenki magába!

- utalt teljesen egyértelműen a rektor a budai tiltakozókra, miszerint a tiltakozás rossz reklámja miatt maradtak el a jelentkezések. A tavaly tiltakozó hallgatók viszont attól tartottak, hogy a Corvinus név elvesztése jelent komoly veszteséget. A tavalyi tiltakozók a megfelelő tervezés hiányát és a stabilitás elvesztését is kifogásolták.

Dr. Tőzsér János rektor
SZIE

Tőzsér további utalásokat tett, hogy "ne egymást cseszegessék" az új kollégák. Probléma márpedig akad bőven, hiszen a budaiak a saját doktori iskoláikat és képzéseiket, sokan a pozícióikat féltik - egyes területeken a SZIE, másokon az egykori Corvinus teljesített jobban. Az egységesítési folyamat a rektor szerint a fizetéseket is érinti, így egyesek vélhetően kevesebbet fognak keresni - ez persze nem zárja ki, hogy mások többet.

Tőzsér egyértelművé tette, hogy a jelenlegi struktúra nem fog működni, ezért együttműködésre szólította fel az oktatókat, akik közül többen a szemüket forgatták a kényszer miatt. A cél az oktatói elvándorlás megállítása, ugyanis akik úgy látták, hogy nem biztos a pozíciójuk a SZIE-n, azok más állás után néztek.

A pozícióharcok azonban csak a jéghegy csúcsa. Az oktatók elvándorlása mellett a hallgatói létszám csökkenése miatt is jelentős forrásoktól esik el az egyetem. A feladat alapú finanszírozás is megváltozott, miszerint az oktatói munka 80 százalékát teheti ki az oktatási tevékenység, a fennmaradó 20 százaléknak kutatási tevékenységnek kell lennie. Utóbbit azonban nehéz megoldaniuk, ugyanis az oktatóknak - súlyosbítva a távozókkal - rengeteg órát kell tartaniuk, ezért az egyik cél a tantárgyak felülvizsgálata és egyes kurzusok kivezetése, ami újabb problémákat szül.

2015-ös fórum az egyetemi polgároknak.
Facebook / Horváth Péter

Az egyetem kancellárja is felszólalt, Figler Kálmán szerint fontos az is, hogy a médiában minden egyetemi szereplő azt mondja, hogy a jelenlegi helyzet egy fejlődési lehetőség az egyetem előtt - ezzel javítva az egyetem megítélését. Kérdéses, hogy a problémák közepette ez megvalósítható-e

Azonban ez a fejlődés jelenleg nagyon távolian hat. A Corvinus és a SZIE levelezési és adminisztrációs rendszere is különbözött, az átállás a tanév második félévében sem valósult meg, folyamatosan változnak az űrlapok.

Az tudjuk, hogy az épületek vacakok...

- kezdte egy oktató, majd sorolta, hogy mi minden nem működik az egyetemen hónapok óta. A legnagyobb problémák egyike, hogy a Budai Campus oktatói nem tudják használni az egyetemi telefonokat, ami lehetetlen helyzetbe hozza őket.

A pályázatok és a közbeszerzések is lassan haladnak, ami már az oktatói munkára is hatással van - emelte ki egy felszólaló oktató. Választ azonban már nem remélhetett a rektortól, aki nagy zúgolódás közepette elhagyta a termet "egyéb teendői miatt" - így a rektorhelyettesekre maradt a válaszadás. Jellemzően mindenkitől türelmet kértek.

A türelem azonban apad: az egyik oktató már-már ironizálva jegyezte meg: bár többször elhangzott, hogy bátran keressék az oktatók a vezetőséget a kérdéseikkel, ennek ellenére tudomása szerint több mint száz e-mailre egyszerűen nem reagált a vezetőség.

A fórumot az elégedetlen hangulatot jellemző szórványos taps zárta. Úgy tudjuk, hogy egyesek "felületesnek" nevezték a rektori előadást, valaki azt mondta, hogy csak "lózungokat hallott", emellett valamit harmadjára mondott el ugyanúgy a vezetőség, mint a korábbi alkalmakkor. Valaki azt emelte ki, hogy bár a helyzet komoly, a rektor próbál "laza lenni".

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.