Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Középiskolai és egyetemista diákok ezrei vonultak utcára Spanyolország több mint 40 városában csütörtökön, követelve a parlamenttől, hogy azonnal vonja vissza azokat a jogszabályokat, amelyek megalapozták az előző kormányzati ciklusban a konzervatív Néppárt (PP) által bevezetett oktatási reformot.

"Több tanár, kevesebb szenátor!", "Északról délre, keletről nyugatra, a harc folytatódik, kerül, amibe kerül!", "A munkások gyerekeit az egyetemekre, a bankárok gyerekeit a földekre dolgozni!" - egyebek mellett ezeket a feliratokat lehetett olvasni a diákok transzparensein a fővárosban tartott tüntetésen, amelyen a sajtóban megjelent becslések szerint 2-3 ezren vettek részt, míg a szervezők 20 ezer résztvevőről beszéltek.
"Akik azt mondják, hogy nincs pénz az oktatásra, azok elviszik a millióikat olyan adóparadicsomokba, mint Panama" - nyilatkozta a Ana García, megmozdulást szervező diákszakszervezet főtitkára.
A mai hazai sztrájkról itt olvashattok, a franciaországi diáklázadásokról pedig itt.
Hangsúlyozta: a középiskolásokat érintő, hivatalos megfogalmazás szerint Az oktatás minőségét javító törvény (Lomce) illetve a felsőoktatásra vonatkozó "3+2" rendelet elzárja a tanulás lehetőségét azoktól, akik nem tudják megfizetni.
"Méltó, ingyenes és minőségi közoktatást" - ezzel a felhívással hirdette meg a szakszervezet a kétnapos megmozdulást, amelynek első napján, szerdán, országszerte több közép-, és felsőoktatási intézményben sztrájkoltak a diákok.
A spanyol parlament a múlt héten szavazta meg, hogy leállítja a néppárti kormány által elindított intézkedéseket, azonban a diákok szerint ez nem elég, és követelik a jogszabályok visszavonását. Az elmúlt négy évben ez a 22-ik tüntetés az néppárti oktatási reform ellen.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.