Ezeken a szombati napokon kell majd dolgozni 2018-ban: itt a lista
Az ünnepnapok alapján már most lehet tudni, várhatóan hány szombati napon kell majd dolgozni. Mikor lesz egy nappal hosszabb a munkahét, és mikor kaptuk plusz egy pihenőnapot?
Az ünnepnapok alapján már most lehet tudni, várhatóan hány szombati napon kell majd dolgozni. Mikor lesz egy nappal hosszabb a munkahét, és mikor kaptuk plusz egy pihenőnapot?
Miért éppen öt napot dolgozunk, és nem hatot vagy hetet? Ki találta ki, hogy negyvenórás legyen a munkahét? És milyen heti 72 órát dolgozni? Utánajártunk, mert #tudnicool.
A téli szünet előtt még vár rátok egy hatnapos munkahét, december 24-én ugyanis le kell dolgozni.
Bár az őszi szünet hivatalosan csak ötnapos, az általános, közép- és szakiskolásoknak mától tíz napig nem kell iskolába menniük.
Mikor lesznek még hosszú hétvégék és melyik szombatokon kell dolgozni?
A héten leginkább Palkovics László azon bejelentése tartotta lázban a hallgatókat, hogy több egyetemet és főiskolát is összevonnak, átcsoportosítanak. De elindult a pótfelvételi is, és az is kiderült, hányszor kell majd szombaton dolgoznunk.
Mely szombatokon kell dolgozni, illetve iskolába menni az idén, illetve jövőre? Mikor lesznek hosszú hétvégék?
A téli szünetet követő héten rögtön hat tanítási nap lesz, a legtöbb iskolába január 10-én is be kell menni.
Pénteken munkanapi, szombaton pedig pénteki menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
A téli szünet előtt még vár rátok egy hatnapos munkahét, ráadásul a január 2-i szabadnapot is szombaton kell majd ledolgoznotok.
Bár az őszi szünet hivatalosan csak ötnapos, az általános, közép- és szakiskolásoknak mától tizenegy napig nem kell iskolába menniük.
Ezen a szombati tanítási és munkanapon nem is szolgálhatnánk jobb hírrel: háromnapos munkahét vár ránk.
Néhány nap, és kezdődik az őszi szünet az iskolákban, az egyetemeken és a főiskolákon. Pontosan 39 napot kellett várni az első tanítási szünetre.
Rossz hírünk van: hatnapos munkahét elé nézünk. A legjobban azok járnak, akik olyan iskolában tanulnak/dolgoznak, ahol tanítás nélküli munkanapot tartanak szombaton.
Augusztusban nem lesz hosszú hétvégénk, de októberben négynapos szünetre is készülhettek. Cserébe két szombati munkanap is lesz.
2014-ben három hosszú hétvégénk lesz: május 2-át (péntek) május 10-én, szombaton kell bepótolni.
Többen kérdeztétek, miért kellett a diákoknak is iskolába menniük a szombati munkanapokon, december 7-én, illetve 21-én. Íme, a köznevelésért felelős államtitkárság indoklása.
Ne feledjétek: december 7-én szombati tanítási nap lesz az általános és középiskolákban, de több egyetemen és...
Mikor lesz munkaszüneti nap és szombati tanítási nap decemberben? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Az idén még két szombaton kell dolgozni, illetve iskolába menni - cserébe a diákok téli szünete tizenhárom napos, a...