Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az idén még két szombaton kell dolgozni, illetve iskolába menni - cserébe a diákok téli szünete tizenhárom napos, a...

Az idén még két szombaton kell dolgozni, illetve iskolába menni - cserébe a diákok téli szünete tizenhárom napos, a karácsonyi szünet pedig hatnapos lesz. December 24. (kedd) helyett december 7., december 27. (péntek) helyett pedig december 21. lesz tanítási nap.
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21., szombat, a szünet utáni első tanítási nap 2014. január 6., hétfő. A 2013/14-es közoktatási tanév rendjét itt találjátok, a felsőoktatás legfontosabb dátumait pedig itt nézhetitek meg.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.