Nem volt mindig ilyen jó világ: 1849-ben egy átlagos brit gyári munkás a hét hat napján napi 12 órát és 15 percet töltött a munkahelyén, vagyis a mai 40 helyett több mint 72 órát dolgoztak egy héten, míg a kereskedelemben dolgozók sokszor ennél is többet, napi 18 órát húztak le.

Ez pedig túl sok az emberi szervezetnek: a munkások egy részének szervezete legyengült, fáradtan pedig többet hibáztak, több volt az üzemi baleset. A kétnapos hétvége ötletének vallási háttere is volt: a zsidó vallású alkalmazottak szerették volna megtartani a sábesz ünnepét, a keresztény egyházak pedig attól tartottak, a hosszú munkahét miatt annyira elfáradnak a munkások, hogy vasárnap kevesebben mennek majd templomba.

Ezért aztán a gyártulajdonosok lassan elfogadták a szabad hétvégét. Nagyon lassan. Henry Ford volt az egyik úttörő, ő 1926-ban úgy döntött, szombatonként is bezárja a gyárait. Persze nem volt egészen önzetlen a döntése: rájött, hogy a kétnapos hétvége miatt többen pattannak majd autóba, és mennek el kirándulni.

Szabad szombat?

Magyarországon 1981. április 27-én köszöntött be az új korszak, ekkor született meg a kormányrendelet az ötnapos munkahétről. Igaz, ekkor a heti munkaidő még 42 óra volt, ezt csak 1984-ben csökkentették 40-re.

Korábban jó néhány órával többet kellett dolgozni: 1951-ben vezették be a 48 órás munkahetet, míg 1967 és 1975 között hetente 44 órát kellett dolgozni.

A téma Wikipedia-szócikke szerint "az 1960-as években a magyar középiskolákban már próbálkoztak az ötnapos hét bevezetésével, csakhogy ezt egy nap termelőmunkában való részvétel követte a "politechnikai képzés" jelszavával. Ezt később feladták, és a termelőnap helyett inkább új tantárgyakat vezettek be".