Simán besétált a kecskeméti gimibe, és kifosztotta a diákokat
Tesi alatt inkább adjátok le az értékeket a tanárnak, mert az alábbi eset szinte bárhol előfordulhat.
Tesi alatt inkább adjátok le az értékeket a tanárnak, mert az alábbi eset szinte bárhol előfordulhat.
Az amerikai egyetem vezetése nyilvánosságra hozta a felvételt, amin egy rendőr kissé nehezen birkózik meg a feszültséggel. A rendőrség bocsánatot kért.
Egy anyuka gyereke naplójából jött rá, mi történt a tavalyi táborban.
Továbbra is tüntetnek az oktatási reformok ellen.
Őrizetbe vett a burundi rendőrség öt diákot, mert elcsúfították Pierre Nkurunziza államfő képét egy tankönyvükben. A diákok társai emiatti tiltakozásul utcai tüntetést rendeztek pénteken, mire rendőrök rájuk lőttek, és megsebesítettek egyet közülük, valamint egy taxisofőrt is - közölték diákok és helyi lakosok.
Újabb diákverés az Egyesült Államokban. A diák családja a várost perli.
Már a rendőrség is nyomoz azzal kapcsolatban, ami a Tiszabői Általános Iskolában történt, és az esetet közelről ismerők szerint történik a mai napig. Hiába a rendőrségi vizsgálat, hiába a kollégák egybehangzó véleménye és a szakértői visszaigazolások, se az iskola vezetése, sem pedig a helyi tankerület nem lépett érdemben az ügyben. Hivatalosnak tekinthető iratok árulkodnak ütésekről és megfélemlítésekről, a pedagógus mégis a helyén maradt.
Egy vágott videó terjed a neten, amin egy felnőtt meglehetősen erőteljesen megüt egy tanulót. A felvétel valódi, néhány hete készült.
Betörte egy gyerek orrát az erőszakos testnevelő tanár, aki korábban kulcsot vágott egy másik diák arcába. Senki sem tett feljelentést.
Tartottak az iskolát vezető apjától a soroksári iskolában, ezért nem szóltak arról, hogy a földrajztanár folyamatosan zaklatta a lány tanulókat - ezt mondták a hvg.hu-nak az ügyet ismerők. Újabb durva részletek derültek ki.
Egy 19 éves fiút vádolnak azzal, hogy bántalmazott egy tanárnőt Hajdúnánáson.
Tiltott szóra utaltak a lányok egy fotón, ezért rasszistának kiáltották ki őket. Az amerikai iskolában megoszlanak a vélemények, hogy tényleg súlyos hibát vétettek-e a lányok, vagy az egész csak egy ártatlan tréfa volt. Most ott tart az ügy, hogy rendőrök védik az iskolát.
Egy brit általános iskolás csak elírt egy szót, mégis a rendőrök hallgatták ki. Sőt, még a szüleit is elővették.
Társai vertek meg egy szegedi kislányt az óvodában. A kiscsoportost egy járókelő mentette meg, az óvónő állítólag nem vette észre az esetet, mert telefonált.
Dzsihádista propaganda gyanújával állított elő egy 17 éves fiatalembert Craiován a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) - jelentették kedden a román hírügynökségek.
Fenyegette, majd bántalmazta a tanárt egy szülő Kondoroson. A rendőrség eljárást indított az apa ellen.
Egy diák meghalt, 40 pedig megsérült Kenyában, miután azt hitték, hogy terrortámadás érte a kollégiumukat, és kiugrottak az ablakon. Nem terrortámadás történt, a rendőrség hibázott.
15 millió dollár kártérítést, és írásbeli bocsánatkérést követel annak a texasi fiúnak a családja, akit korábban rendőrök vittek el iskolájából, mert otthon készített óráját bombának hitték. Szerintük a fiú ellen vallási és etnikai hovatartozása miatt léptek fel.