Könnygázzal oszlatta fel a rendőrség az egyetemi bulit, nyilvános a felvétel

Az amerikai egyetem vezetése nyilvánosságra hozta a felvételt, amin egy rendőr kissé nehezen birkózik meg a feszültséggel. A rendőrség bocsánatot kért.

  • Eduline
pixabay.com

Az eset a University of Maryland diákjaival történt, akik a diplomájukat ünnepelték. A felvétel – amit egy rendőr testkamerája rögzített – elején hallani, ahogy valakik azt állítják, verekedés tört ki a buliban.

Bent azonban tagadták a résztvevők, hogy bármi gond lenne. Az intézkedést irányító rendőr ennek ellenére intézkedni akart, ami vitát szült, és ekkor került elő a paprikaspray.

 

Az esetet különösen érzékennyé tette, hogy a buli résztvevői főleg feketék, az intézkedő egyetemi rendőrök pedig fehérek.

Az eljárást vezető rendőrt felfüggesztették 80 napra fizetés nélkül, és érzékenyítésen is részt kell vennie. „Nem sokszor hibázunk ekkorát, de most ez történt” – írta bocsánatkérésében az egyetemi rendőrség.

(WP)

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.