Általános iskolai beiratkozás: kell-e szólni az iskolának, ha a gyerek plusz egy évet marad az óvodában?
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Összességében az esetek hatvan százalékában küldte szakszolgálati vizsgálatra az Oktatási Hivatal a kérvényezőket, de a szakszolgálat szinte minden esetben javasolta a plusz egy év óvodát.
2020-hoz képest tízezerrel több iskolahalasztási kérelem érkezett be idén az Oktatási Hivatalhoz. A Szülői Hang egyik alapítója, Miklós György szerint ez azt bizonyítja, hogy egyre több a tájékozott szülő a témában.
Egy három évtizede pályán lévő óvónő tapasztalatai szerint egyre több iskolaéretlen gyereket küldenek kötelezően az iskolába, a szakma minősége pedig a felhígulás veszélyével küzd.
Sok gyereknek életre szóló hátrányt és kudarcélményt okoz, éretlenül kerül be az iskolába. Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója arra is felhívja a figyelmet, hogy több intézményben előfordul, hogy a létszámproblémák miatt továbbengedik azt a gyereket is, akinek inkább ismételnie kellene.
Már csak pár óra áll a szülők rendelkezésére, hogy döntsenek gyerekük iskolakezdéséről: a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztására vagy – kivételes esetben – korábbi megkezdésére vonatkozó kérelmeket legkésőbb 2026. január 19-én, éjfélig lehet benyújtani.
A plusz egy év ovit kérvényezők 56 százalékát küldték szakszolgálati vizsgálatra, de megyénként változik a kérelmek elbírálása.
Rohamosan közeleg a plusz egy év ovi kérvényezésének határideje, de még mindig van néhány nap beadni. Ha a szülő úgy dönt, hogy a gyereke túl nagy árat fizetne azért, hogy megfeleljen az első osztályban, inkább adja be a kérelmet – függetlenül attól, hogy az óvoda támogatja-e.
Legalább ötezer kisgyereknek kellett megismételnie az első osztályt az elmúlt években a túlbürokratizált iskolaérettségi rendszer következményeként – hívja fel a figyelmet a Szülői Hang Közösség. A szülői szervezet szerint a jelenlegi szabályozás sok gyermeket éretlenül kényszerít iskolába, ami hosszú távú tanulási és lelki problémákhoz vezethet.
Ne ijedjetek meg, hogy ha még semmi sem jött
Már legalább 5 ezer kisgyereknek kellett megismételni az első osztályt a túlbürokratizált iskolaérettségi rendszer miatt, írja sajtóközleményében a Szülői Hang. Az évismétlések azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, az éretlenül iskolába kerülő gyermekek száma ennek sokszorosa lehet, ők folyamatos kudarcnak vannak kitéve, esélyeik jelentősen rosszabbak.
Fontos kérdésre válaszolunk.
Nem minden hatéves áll készen az iskolára – és ez teljesen normális dolog. Ha szülőként úgy látod, hogy a gyerekednek még jót tenne egy plusz év az óvodában, van lehetőség a tankötelezettség halasztására. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, határidőket és szabályokat.
Az ünnepek miatt elég szoros a határidő. Mutatjuk a dátumot.
Decemberben a nagycsoportos óvodások szüleinek is fontos teendőjük lehet.
Székács Linda
Nem mindegy, hogy a szülő, mivel indokolja, hogy a gyerekének miért lenne jó, hogy még egy évet az óvodában maradjon.
Mutatjuk a pontos dátumot.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.
Főleg az érzelmi irányítják? Nehezen viseli a kudarcot? Ha nem sikerül valami elsőre, akkor feladja? Ilyen, és ehhez hasonló jelek utalhatnak arra, hogy a nagycsoportosnak érdemes lenne még egy évet az oviban maradnia.
Nehezen bírja a monotonitást, hamar elfárad, nehezen követi a meséket - csak néhány indok, amit a szülői kérvényben célszerű részletesen kifejteni ahhoz, hogy a nagycsoportos még egy évet az óvodában maradhasson.