„Nem rosszindulat kérdése, hanem rendszerbeli adottság” – így látják a szakértők a plusz egy évi ovi elbírálását

Rohamosan közeleg a plusz egy év ovi kérvényezésének határideje, de még mindig van néhány nap beadni. Ha a szülő úgy dönt, hogy a gyereke túl nagy árat fizetne azért, hogy megfeleljen az első osztályban, inkább adja be a kérelmet – függetlenül attól, hogy az óvoda támogatja-e.

Január 19-ig kell leadni a szülőknek a kérvényeket, ha azt szeretnék, hogy gyerekük plusz egy évet töltsön az óvodában. Ha az Oktatási Hivatal nem találja elegendőnek a beküldött kérelmet, a gyerek szakszolgálati vizsgálatra kerül. Hogy ebben az esetben mi történik, arról szakértőket kérdeztünk.

Badacsonyi Jácinta gyerekpszichológus, szenzoros integrációs kutató emlékeztetett, hogy a szülők jelenleg kérvényezési szakaszban vannak, a döntést az Oktatási Hivatal Hozza meg. Amennyiben a kérvényt nem hagyják jóvá, a gyerek szakszolgálati vizsgálatra kerül, ebben az esetben a szakszolgálat szakmai döntését az Oktatási Hivatal elfogadja.

Kikérik a szülő véleményét is

A szakszolgálati vizsgálat során nemcsak teszteket végeznek, hanem kikérik a szülő véleményét is, és figyelembe veszik azokat a megfigyeléseket, amelyeket a szülő a gyerek mindennapi működéséről tapasztal.

Ez különösen fontos, hiszen a gyerekek gyakran másképp viselkednek egy vizsgálati helyzetben, mint a hétköznapokban

– mondta a gyerekpszichológus.

A szakszolgálat elsősorban készségeket mér, amelyek fontos információt adnak az aktuális működésről. Ugyanakkor, ha a szülő teljes idegrendszeri hátteret szeretne átlátni, érdemes kiegészítő, funkcionális idegrendszeri vizsgálatokat is elvégeztetni.

„Ez azért lényeges, mert ha a gyerek meg is kapja a plusz egy év óvodát, a fejlesztendő területek ritkán oldódnak meg maguktól. A plusz egy év nem automatikus érés, hanem időkeret arra, hogy célzott támogatással az idegrendszeri működés stabilizálódjon, és a gyerek valóban felkészülten kezdje az iskolát” – tette hozzá Badacsonyi Jácinta.

Miklós György, a Szülői Hang egyik alapítója elmondta, ha a szülő nem biztos abban, hogyan döntsön a plusz egy év ovival kapcsolatban, úgy is beadhatja a kérelmet az Oktatási Hivatalba, hogy az indoklásban már eleve kéri a pedagógiai szakszolgálat vizsgálatát.

„Ilyenkor a pedagógiai szakszolgálat iskolaérettségi vizsgálata során a szakértők javaslata dönti el a kérdést” – mondta Miklós György, hozzátéve, hogy a vizsgálat közben arra is van lehetőség, hogy a szülő megbeszélje a kérdést a pedagógiai szakszolgálat szakemberével.

 

Január 19-ig kell leadni a szülőknek a kérvényeket,
JULIAN STRATENSCHULTE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Máshogy látja a szülő és az óvodapedagógus

Előfordulhat, hogy a szülő és az óvodapedagógus máshogy látja a gyerek érettségét. Badacsonyi Jácinta szerint fontos kimondani, hogy nem minden esetben esnek egybe a szülő és az óvodapedagógus érdekei, hiszen az óvodák férőhelyei végesek, és az intézményi szempontok is óhatatlanul hatással vannak arra, hogyan látják a gyerek továbblépését.

Ez nem rosszindulat kérdése, hanem rendszerbeli adottság

– emelte ki a gyerekpszichológus. Gyakori, hogy hogy az úgynevezett „okos” gyerekek (akik kognitívan érettek, jól beszélnek, gyorsan tanulnak) megtévesztően jól teljesítenek óvodai helyzetekben. Ez viszont nem jelenti automatikusan azt, hogy idegrendszerileg is készen állnak az iskolai terhelésre.

Ennek oka, hogy az érettség és az idegrendszeri érettség nem azonos ütemben fejlődik, és nem helyettesítik egymást. Egy gyerek lehet intellektuálisan magasan funkcionáló, miközben az önszabályozása, terhelhetősége vagy szenzoros feldolgozása még éretlen az iskolai környezethez.

Badacsonyi Jácinta azt tanácsolja, hogy ha a szülő úgy érzi, a gyereke túl nagy árat fizetne a megfelelésért, érdemes kérvényezni a plusz egy évet akkor is, ha ebben nincs teljes egyetértés az óvodával.

Igazán csak a szülő ismeri a gyerekét

„A szülő az egyetlen, aki látja a gyerek teljes napját, estéi szétesését, alvását, testi és érzelmi reakcióit egyben látja, továbbá ott van a lehetőség, hogy az eljárás végén a szakszolgálatos kollégák megvizsgálják ezt és eldöntik” – tette hozzá Badacsonyi. „Ezért fontos, hogy a szülő merjen hinni a saját megérzésében.”

Miklós György azzal egészítette ki, hogy ugyan érdemes figyelembe venni az óvodapedagógus javaslatát is, de a szülő akkor is kérelmezheti a plusz egy év óvodát, ha az óvodapedagógus ezt nem javasolja.

„A legjobb, ha van lehetőség személyesen is megbeszélni a kérdést az óvodában. Ha ez nem elegendő, akkor a szülő kérhet tanácsot más szakembertől is; ebből a szempontból szóba jöhetnek a gyereket már ismerő más szakemberek, ha van ilyen (pl. logopédus, fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, pszichológus), de akár külön ebből a célból is fel lehet keresni szakembert” – mondta Miklós.

A plusz egy év ovival részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.