Közoktatás Szabó Fruzsina

Aki megteheti, tényleg otthon tartja a gyerekeit: kevesen vannak az ügyeletes óvodákban

Elolvasom

Több budapesti kerületben mindössze harminc-negyven óvodás felügyeletét kellett megszervezni a múlt héten, az Eduline által kikért adatok alapján sok helyen a gyerekek mindössze öt százalékát vitték be az ügyeletes óvodákba. Van, ahol hetente tesztelik az intézmények dolgozóit, máshol az alacsony létszám ellenére „járványügyi megfontolásokból” az összes óvodát nyitva tartják.

Közoktatás Szabó Fruzsina

„Hallottunk olyan iskoláról, ahol még a takarítónőt is beküldték órára, annyi tanár betegedett meg"

Elolvasom

Már a negyvenhez közelít a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt pedagógusok száma az országban – közölte az Eduline-nal a Pedagógusok Szakszervezete, amelynek alelnöke szerint ahhoz, hogy az iskolák a következő hetekben ne váljanak a járvány gócpontjaivá, sokkal gyorsabban kellene reagálni az első fertőzöttek megjelenésére. Cikkünkben az Emberi Erőforrások Minisztériumának kérésére helyreigazítást közlünk.