Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Első alkalommal ítélte nőnek a díjat a würzburgi Fizikai-Orvostudományi Társaság (Societas Physico-Medica).
A Majna-parti város egyetemén nagyjából 23 hónappal ezelőtt jelentették be, hogy a würzburgi Societas Physico-Medica díjazza Karikó Katalint, mert a „biokémikus kutatásaival megalapozta a koronavírus elleni RNS-oltás kifejlesztését – olvasható a Szegedi Tudományegyetem közleményében.

Hagyomány, hogy a tudományos díjjal jutalmazott kutató díszelőadást tart. Karikó Katalin, a „Theodor Boveri Lecture Award 2021” díjazottja 2023. július 26-án az mRNS terápiás fejlesztéséről beszélt, majd részt vett a Biocentrum új, Theodor Boveri-kiállítása megnyitóján.
A Würzburgi Egyetem arról is híres, hogy 130 évvel ezelőtt Wilhelm Conrad Röntgen fizikus és gépészmérnök, az első Nobel-díjas, a róla elnevezett röntgensugár felfededezője volt a rektor.
Májusban pedig Tom Hankksel együtt avatták harvardi díszdoktorrá a kutatóbiológust – erről itt olvashattok részletesebben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.