Egy teljes iskolai tanév 35 százalékával lehetnek lemaradva az online oktatásra kényszerült diákok

A járvány miatt hónapokig otthon tanuló diákok főleg matekból maradtak le - ebből a tárgyból valószínűleg kevésbé tudtak segíteni a szülők.

  • Eduline

Egy iskolai tanév harmadával vannak lemaradva a koronavírus-járvány alatt távoktatásra kényszerülő diákok – írja a hvg.hu az Oxfordi Egyetem kutatása alapján.

A Nature Human Behaviour című folyóiratban megjelent, 5997 tanulmányt vizsgáló kutatás szerint a járvány idején a teljes iskolai tanév körülbelül 35 százaléka esett ki az online oktatás miatt minden évfolyamon. Ez főként a diákok matematikai készségeit érintette, mivel ebből a tárgyból feltehetőleg kevésbé tudtak segíteni nekik a szüleik.  

Bastian Betthäuser, a tanulmány szerzője szerint a lemaradás behozataláért tett intézkedések sikeresek, de az érintett gyerekek még mindig nem érték utol magukat, ezt a problémát pedig minél hamarabb orvosolni kellene.

„Ez egy igen komoly probléma lesz azon generáció számára, amelyiket az iskolában érte a világjárvány” – mondta, hozzátéve, hogy a lemaradás akár a jövő munkaerőpiacára is negatív hatással lehet.

A szakemberek összesítése szerint egyébként globálisan a diákok 95 százalékát érintette az iskolabezárások és karantén miatt átlagosan 3,5 hónapra elrendelt online oktatás. Ugyanakkor a lemaradás ellenére a fejlett országokban némi haszna is volt ennek a nehéz időszaknak; a diákok többsége ugyanis megtanulta magabiztosan kezelni a digitális eszközöket.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.