Diákolimpiai sikerek – több tantárgyból is taroltak a magyar diákok
Összegyűjtöttük az elmúlt hónapok diákolimpiai eredményeit. Több versenyen szerzett érmek után sok magyar diákra is büszék lehetünk.
Összegyűjtöttük az elmúlt hónapok diákolimpiai eredményeit. Több versenyen szerzett érmek után sok magyar diákra is büszék lehetünk.
Budapesten a legjobbak, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legrosszabbak a számok, amelyek évről évre tovább fognak romlani, hiszen a nyugdíjba vonuló tanárok utánpótlása távolról sincs megoldva.
A versenyt a koronavírus-járvány miatt ismét online tartották
Ki mondta, hogy a kémiatanulásnak mindenképpen unalmasnak kell lennie? Ingyenes app (nem csak) kísérletezőknek.
Ezeket ritkán kérdezik meg egy állásinterjún, mégis ott vannak valahol mélyen az agyunkban a helyes válaszok.
Már az emelt szintű kémiaérettségi szóbeli "A" és "C" feladatainak a témakörei is nyilvánosak. Itt megnézhetitek, milyen témák várnak majd rátok általános, szerves és szervetlen kémiából.
A tudósok szerint az új elképzelés azért lenne jobb a mostaninál, mert segítene megjósolni azoknak a vegyületeknek a tulajdonságait, amelyeket még meg sem alkottak.
Ki mondta, hogy a kémia tanulásnak mindenképpen unalmasnak kell lennie? Pláne manapság, amikor naponta jelennek meg az újabbnál újabb és szórakoztatóbb alkalmazások. Most mutatunk néhány appot, amivel - ha eddig nem tettétek - biztosan megkedvelitek a kémiát.
Teszteljétek tudásotokat a következő kvízzel. Mindig is jól ment a kémia? Akkor ez sem foghat ki rajtatok
Négy érmet szereztek a magyar középiskolások a nemzetközi kémiai diákolimpián, ahol 59 ország 231 diákja vett részt július 23. és 30. között - közölte az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE).
Melyik egyetemre tippeltek? Annyit elárulunk, hogy ez nem magyar intézményeket jelent.
Jól szerepelt a magyar csapat a koronavírus-járvány miatt online tartott 54. nemzetközi Mengyelejev-diákolimpián, hét érmet nyertek a kémiaversenyen - tájékoztatta a csapat vezetője vasárnap az MTI-t.
Ma az emelt szintű kémiaérettségivel kapcsolatban osztottátok meg velünk a tapasztalataitokat. A kémia érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a PTE Gyógyszerésztudományi Karának.
Jók vagytok kémiából? Kívülről tudjátok a periódusos rendszer elemeit? Lássuk, mennyit tudtok a nemesgázokról.
Emlékeztek még a különböző vegyjelekre kémiaóráról? Teszteljétek tudásotokat a következő kvízzel.
Tudjátok, hogy mi az általatok is jól ismert kémiai elemek vegyjele? Lássuk, emlékeztek-e a kémiaórákra.
Ismeritek a kémiai fogalmak jelentését? Ebben a tesztben a definíciók alapján kell kitalálnotok, melyikről van szó.
Az utóbbi időben is számos természettudományos tantárggyal kapcsolatos kvízeket készítettünk már nektek, ezek közül ajánlunk most néhányat.
Emlékeztek még a vegyjelekre kémiaóráról? Lássuk, hányat találtok el a következők közül.
Emlékeztek még a kémiai vegyjelekre? Ki magolta be őket igazán hatékonyan? Teszteljétek a tudásotokat a következő kvízzel.