#iskola

Az egész életedet befolyásolja, hogy milyen a középiskolád

Lényegében már a középiskola megválasztásával eldől, hogy a diákból diplomás lehet-e, vagyis a szülők társadalmi pozíciójától legalább annyira függ a gyerek jövendő státusa, mint a képességeitől – állapítható meg abból a felmérésből, amelyet szociológushallgatók készítettek érettségi előtt álló budapesti diákok körében.







Hulladákból iskola

Több mint ezer kilogramm papírhulladékból épített fel egy 75 négyzetméteres iskolai tantermet egy környezettudatos tajvani pár.



Feszület és feszültség az osztályteremben

A kétszer kettő mindig négy, akárki, akármilyen meggyőződéssel tanítja is – mondják az ateista szülők. A vallási jelképek, és a vallásos nevelés feltűnése időről időre nagy vihart kavar a felekezethez nem tartozó szülők körében, akik az iskolán – a tananyag megfelelő továbbadásán túl – leginkább a világnézeti semlegességet kérik számon. De mi az a világnézeti semlegesség, és meg lehet e egyáltalán felelni ennek az elvárásnak?





Szülői engedélyhez kötnék a 6+6 évfolyamos oktatást

Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának október 7-ei ülése jóváhagyta Tatai-Tóth András szocialista képviselő javaslatát, mely szerint a szülők dönthetnek arról, hogy 6+6 évfolyamos formában tanuljanak-e gyermekeik - írja a Népszava online. Az önkormányzatok ennek megfelelően szerveznék meg az oktatási tevékenységet.


Képek: biztonsági őrök vigyáznak a gyerekekre Nagykállón

Egy biztonsági cég munkatársai figyelik az érkező diákokat a nagykállói általános iskolában. A település vezetése a megszaporodott iskolai erőszak, a mezőgazdasági terménylopások és a város romló közbiztonsága miatt kötött szerződést az örző-védő céggel. A kormányfő szeptember elején Rend és biztonság címmel tízpontos közbiztonsági intézkedéscsomagot hirdetett, ennek értelmében akár már október 1-jétől alkalmazhatják az önkormányzatok azokat a közterület-felügyelőket és településőröket, akiknek a fizetését az állam átvállalja.



Tönkreteszi-e a gyereket az iskola?

Becsöngettek közel százezer elsősnek. Számtalan kérdés kavarog ilyenkor a fejekben, s talán legkevésbé azzal foglalkozunk, milyen egészségkárosító hatással szembesülhet az iskolapadba beült nebuló. Pedig nem árt például arra is gondolni, hogyan befolyásolja a gyermek pszichés fejlődését az új környezet. Kivédhetők-e a környzeti ártalmak, a látásromlás, a gerincproblémák?




Idén sem lesz olcsó a tanévkezdés a szülőknek

Szeptember 1-én elkezdődik a tanítás; az új tanévben összesen 1 millió 348 ezer 900 tanuló kezdi meg vagy folytatja az iskolát. A tanévkezdés idén is jelentős, az MTI számításai szerint mintegy 30 ezer forintba kerülhet azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke először ül be az iskolapadba.


3000 diák kezdi az iskolaévet ajándék laptoppal

Szeptembertől a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) pályázatán nyert 3000 laptoppal kezdhetik az új tanévet a diákok. A diáklaptopot és a hozzá kapcsolódó oktatási módszertant Kelet- Közép-Európában Magyarországon vezetik be elsőként az oktatásban.