Börtönleckék gyerekeknek Londonban

Börtönkóstolót kapnak iskolásgyerekek Londonban, hogy eleve elmenjen a kedvük a bűnözéstől, illetve sohase jöjjön meg hozzá.

  • Eduline

A diákok egy napot töltenek rabként egy cellában és elbeszélgethetnek volt elítéltekkel. A cella azonban nem börtönben van, hanem egy kelet-londoni iskolában. Élethű mása a valódiaknak. A program keretében az adott napon ugyanolyan bánásmódban részesülnek, mint az igazi rabok, erről "profi" őrök gondoskodnak.

"Az esetek zömében a bűntett kisiklatja mind az áldozat, mind az elkövető életét" - idézte a BBC brit sajtóorgánum a börtönleckét szervezők egyikét, aki hozzátette, hogy a volt rabok kijózanítóan elvehetik a kedvet történetük feltárásával a bűntettektől.

mti

 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.