Új középiskolai vetélkedő: ki tud többet a HVG-ből?

Ezzel a címmel indít a HVG hetilap nyolc héten át tartó országos vetélkedőt középiskolások számára. A szervezők minden iskolai tanulócsapat és egyéni „versenyző” jelentkezésére számítanak, közülük is elsősorban azokra, akiket érdekelnek a nagyvilág történései, egy-egy közéleti, kulturális vagy történelmi esemény hátterére kíváncsiak, és nem utolsósorban szeretik a versenyzés izgalmát vagy vonzónak találják a sok értékes nyereményt.

  • Eduline

Egy dolog reményeink szerint mindenképpen közös bennük: szeretik a nyomtatott betűk által felfedezni a világot, az újságolvasást, az információk megszerzésének örömét. De várjuk azokat is, akik még nem profiként, hanem lelkes műkedvelőként még néha a segítségünkre szorulnak abban, hogy magabiztosan törhessenek utat maguknak a hírek rengetegében.

A játék menete egyszerű. A versenyzőknek a jelentkezés után nem kell mást tenniük, mint megválaszolni a hetente feltett kérdéseket, amelyekre az aktuális HVG-ben található a megfejtés. A nyolchetes sorozat végén az összesített eredmények alapján dől el, kik lett az egyéni győztes és melyik iskola tudhatja magáénak a legjobb csapatot.

A célunk az, hogy mindenki nyerhessen: izgalmat, ismereteket, ajándékokat, sőt a legszorgalmasabbak és legügyesebbek mindhármat egyszerre.

Akinek pedig kedve támad velünk tartani, nem kell mást tennie, mint ellátogatni a

kviz.hvg.hu

oldalra további információkért.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.