"Ez tűnt az eddigi legkönnyebb feladatsornak, pedig láttam már párat": diákok az emelt szintű érettségiről
Véget ért az emelt szintű magyarérettségi is, diákokat kérdeztünk, milyennek tartják az idei feladatsort.
Véget ért az emelt szintű magyarérettségi is, diákokat kérdeztünk, milyennek tartják az idei feladatsort.
Milyen szempontok alapján értékelik a tanárok a magyarérettségit? Utánajártunk.
A magyarérettségi második részében a két szövegalkotási feladatból egyet kellett választani. Mi történik, ha ezt a választást nem jelöltétek egyértelműen a feladatlapon?
"Tavaly voltak aggasztó jelek, amelyek arra utaltak, hogy a korábbinál kevésbé a kompetenciákat mérő, ismert szerzőkre koncentráló, túlságosan irodalomfókuszú irányba megy el a középszintű feladatsor, márpedig ez nem lenne jó” – mondta az Eduline-nak Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, aki szerint a kétszintű érettséginek pont az az egyik célja, hogy a kommunikációs készségeket ellenőrizze. Az idei feladatsor pedig ennek a célnak tökéletesen megfelelt.
Megérkeztek első kommentek az érettségiről. Nem volt nehéz, de könnyű sem, ez a véleménye a legtöbb diáknak a feladatokról.
Az idei emelt szintű magyarérettségin Ady-verset kaptak a vizsgázók műelemzésre, emellett a színházhoz kapcsolódó érdekes jelenségre, a káromkodásra kellett reflektálniuk.
Itt találjátok a középszintű magyarérettségi nem hivatalos, szaktanár által készített megoldási javaslatát: összehasonlító műelemzés. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap támogatását köszönjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának.
Itt találjátok a középszintű magyarérettségi nem hivatalos, szaktanár által készített megoldási javaslatát: egy mű elemzése. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap támogatását köszönjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának.
Megvan a középszintű magyarérettségi első, rövid szövegalkotási feladatsorának nem hivatalos, szaktanár által készített megoldási javaslatát. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap támogatását köszönjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának.
Megvan a középszintű magyarérettségi érvelési feladatának nem hivatalos, szaktanár által készített megoldási javaslata. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap támogatását köszönjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának.
Megvan a középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsorának nem hivatalos, szaktanár által készített megoldása. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap támogatását köszönjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának.
Véget ért a középszintű magyarérettségi, diákokat kérdeztünk, milyennek tartják az idei feladatsort.
Milyen feladatokat kellett megoldani a középszintű magyarérettségi második részében, milyen szempontokra kellett odafigyelni? Szabó Rolandot, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyartanárát, az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének megbízott oktatóját kérdeztük.
Mire kellett odafigyelni a középszintű magyarérettségi első részében? Milyen szempontok alapján kellett megírni az érvelést és a hivatalos levelet? Szabó Rolandot, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyartanárát, az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének megbízott oktatóját kérdeztük.
A magyarérettségin két egymást követő évben is József Attila egyik versét hasonlíthatták össze a középszinten érettségiző diákok. A kétszintű érettségi rendszer bevezetése óta most szerepelt harmadjára a költő a középszintű feladatsorban.
Nem kaptak könnyű feladatot a diákok a középszintű magyarérettségi második részében, a novella- vagy balladaelemzésre számító diákoknak egy modern, felnőtteknek szóló mesét kell értelmezniük. Azoknak idén könnyebb dolguk van, akik az összehasonlító elemzést választották - egy korai József Attila- és egy Szabó Lőrinc-költeményt kell elemezniük.
Novella- vagy balladaelemzésre számítottak az érettségizők, ehelyett egy felnőtteknek szóló mesét kaptak a középszintű magyarérettségi második részében.
Egy Balázs Béla-mesét kell elemezniük a középszinten vizsgázó diákoknak a magyarérettségin – a 20. század első felében alkotó író, költő, filmesztéta és filmrendező munkássága nem része a középiskolai tananyagnak, a végzősök többségének egészen ma délelőttig valószínűleg csak a IX. kerületi utca táblájáról volt ismerős az író neve. Szabályos ez?
Egy felnőtteknek szóló mesét, valamint egy József Attila- és egy Szabó Lőrinc-verset kaptak a magyarérettségi második részében a középszinten vizsgázók.
Tavaly nehezítettek a magyarérettségi szabályain - 2017 óta senki nem bízhat abban, hogy műelemzés nélkül letudja az írásbelit.