Fizetés nélkül maradt tanárok és feleslegesen ügyelő igazgatók: a PDSZ sürgős változtatást követel
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levelében hívja fel a figyelmet a veszélyhelyzetben felesleges kockázatot jelentő problémákra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levelében hívja fel a figyelmet a veszélyhelyzetben felesleges kockázatot jelentő problémákra.
Átlagosan 418 ezer forint megtakarításuk van a 19 és 29 év közöttieknek, mégis szoronganak pénzügyeik miatt - derül ki egy friss felmérésből.
Csak úgy sztrájkolhatnának a tanárok, ha a gyermekfelügyelet biztosítása mellett az első négy-öt órájukat meg is tartanák, vagyis csak délután tüntethetnének az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elutasította az "ajánlatot".
A magyarországi tanárhiányról már az Európai Bizottság is beszámolt, jelentésükben vázolták a legnagyobb problémákat - mint például a bérezést és az utánpótlás hiányát.
Ágazati szakmai pótléknak jó, béremelésnek kevés a tíz százalék - reagált a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a tegnap beharangozott pedagógusi béremelésre.
Melyik területen dolgozók keresik a legtöbbet havonta és mennyi az átlagkereset Magyarországon? Itt vannak az adatok.
A tavaly év végi munkabeszüntetések után most 74 brit egyetem dolgozói kezdtek kéthetes sztrájkba a fizetési és a nyugdíjazási problémák miatt.
Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár személyesen mutatja be a szakképzés változásait a hazai iskolaigazgatók számára. Februártól ellátogat megyénként egy-egy munkaértekezletre, ahol többek között a munkaidő elszámolásáról, valamint az új bérrendszerről fog beszélni.
Itt vannak a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai az átlagkeresetekről.
2020-ban felvételiztek, vagy már egyetemisták vagytok? Most összeszedtünk mindent, amit a kreditekről, a túlcsúszásról és az átsorolásról tudnotok kell.
A túl sok adminisztratív munka, kevés fizetés és egyéb korlátozó tényezők miatt óvodapedagógusok hagyják el a pályájukat. Vannak, akik csak akkor mennének vissza a szakmájukba dolgozni, ha rendszerszinten történne valami változás.
Több mint kétezer pedagógus vonult szerdán a kormány épülete elé Zágrábba, magasabb béreket követelve - írta a Jutarnji List című horvát napilap. A szakszervezetek bejelentették, hogy a 18. napja tartó sztrájk folytatódik.
Október 31-én végleg lejár a diákigazolványuk azoknak a diákok, akik nem tanultak tovább. Azonban, ha nem is kezdtek el dolgozni, idővel el kell kezdeniük az egészségügyi szolgáltatási járulék (TB) önálló fizetését.
Ennyit kell fizetni a legjobb amerikai egyetemeken. Új listát állított össze a Wall Street Journal és Times Higher Education
Bruttó 1,3 millió és 2,7 millió forint között keresnek havonta az állami felsőoktatási intézmények rektorai, a kancellárok havi keresete pedig 1,1 és 2,6 millió között mozog - ismerteti a Magyar Nemzet a hétfői lapszámában az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) kapott béradatok alapján.
Az összes képzési terület közül a friss adatok szerint a művészet, művészetközvetítés területén diplomázók keresik a legkevesebbet. Mekkora ez az összeg és melyik egyetem diplomásai járnak a lehető legjobban?
A pedagógusok bérezése rendszeresen előkerülő téma, hol a jövőre vonatkozó béremelések, hol a jelenlegi súlyos helyzetekről apropóján. De mit mutatnak a kutatási adatok, és mit gondolnak a szakemberek a fennálló helyzetről? Összegyűjtöttük a legfontosabb nyilatkozatokat és a legfrissebb statisztikákat.
A 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményeiből kiderül, mennyit keresnek a 2014-ben és 2016-ban végzett jogászok.
Mennyit lehet keresni szociológusként, szociálpedagógusként? A diplomás-pályakövetési kutatásból kiderül a társadalomtudományi terület pályakezdőinek fizetése.
Mennyi a havi fizetése azoknak a diplomásoknak, akik matematika-, biológia-, vagy éppen földrajzszakon végeztek? Itt vannak a természettudományi terület fizetési adatai.