Így lehet elszúrni a vizsgaidőszakot: öt dolog, amit mindenképp kerülj el
Alapvető baklövések, amiket a negyedik szemeszterben már nem fogsz elkövetni, de addig is érdemes a más hibáiból tanulni.
Alapvető baklövések, amiket a negyedik szemeszterben már nem fogsz elkövetni, de addig is érdemes a más hibáiból tanulni.
Eduline
Mert egyetemistának lenni sajátos életforma... három-négy hónapig kifejezetten élvezetes, na de az, ami utána jön...
Eduline
Mintegy 193 milliárd forintot fordítanak a következő években kollégiumi fejlesztésekre, amelyek során új kollégiumokat is létesítenek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn.
MTI
A szentpétervári egyetem élete eddig sem volt egyszerű.
Eduline
Nehezebb az élete annak a diáknak, aki duális képzésben vesz részt a felsőoktatásban? Tényleg felzabálja a szabadidejét a suli melletti gyakorlati munka? Bár a vizsgaidőszak tempója egy kicsit feszítettebb, egy ilyen rendszerben tanuló diák szerint bőven megéri ezt is vállalni. A szorgalmi időszakban pedig bőven marad szabadidő a céges gyakorlat mellett is.
Eduline
Persze az ok mindegy, ha diákok ezrei számára könnyebb lesz lakhatást intézni.
Eduline
Egymillió fontot követel az Oxfordtól, mert nem tetszett neki az oktatás.
Eduline
Hiába kötelez erre törvény, az Újvidéki Egyetem jogi karára nem lehet magyarul felvételizni, így sok diák nem ér el megfelelő eredményt.
Eduline
A limai műszaki egyetem "modern kori Machu Picchura" hasonlító új campusának ítélte oda új nemzetközi építészeti díját a Brit Építészek Királyi Intézete (RIBA).
MTI
A magyar felsőoktatás egyik legfontosabb feladata, hogy nemzetközivé váljon, ezt pedig csak az oktatók segítségével érheti el - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a rektori, valamint az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor, pénteken Budapesten.
MTI
Három diák, aki megelégelte a hagyományos és drága lakhatási megoldásokat, és nem bánta meg.
Eduline
Újabb egyetemi csapatot függesztettek fel rasszista és szexista hőbörgés miatt.
Eduline
Nem csak tanulni jönnek ide szívesen a külföldi hallgatók, elég sokan itt is maradnának. Persze ez nem meglepő annak fényében, hogy sokkal optimistábbak Magyarország jövőjével kapcsolatban, mint a hazai diákok. Ilyenek derültek ki a Budapesti Metropolitan Egyetem legfrissebb kutatásából, melyet az egyetem új kollégiumában, a Visitben mutattak be kedd délben.
Nagy Barnabás
A színezés állítólag nyugtató hatású, tehát érdemes alkalmazni a vizsgák idején. Most egy egészen különleges kifestőt dobtak piacra.
Eduline
Angol nyelvterületen ezek a legfontosabb könyvek a felsőoktatásban.
Eduline
Idén is elkészítette a Forbes a legvagyonosabb magyarokat rangsoroló listáját, mi pedig megnéztük, hol tanultak a milliárdosok.
Eduline
Múlt heti cikkünk után sokan megírtátok nekünk, szerintetek melyek az ország legszebb egyetemi épületei. Kapott szavazatot a Műegyetem, a Pázmány piliscsabai campusa és a Corvinus is.
Eduline
Mert lassan, de biztosan közeleg a vizsgaidőszak, minden egyetemista legsötétebb négy, öt, hat hete.
Eduline