Kár azon gondolkodni, milyenek lesznek a képzések, a tandíjak és a felvételi vizsgák, mert néhány évtized múlva nem lesz kit tanítani, a legtöbb munkakörben ugyanis robotok veszik át az emberek helyét − szögezte le nem kis derültséget keltve néhány hónappal ezelőtt egy brit egyetemi professzor a Times Higher Education (THE) kérdésére.

A brit felsőoktatási szaklap rektorokat, kutatókat, professzorokat kért arra, mondják el, szerintük milyen lesz a felsőoktatás 2030-ban. Az egyetemeket körülvevő világ ugyanis a feje tetejére állt. Többen és mást akarnak tanulni, mint harminc-negyven éve, a munkaerőpiac napról napra változik, a tehetségekért egyre több ország felsőoktatása versenyez, a Z generációs hallgatóknak pedig teljesen más elképzeléseik vannak a tanulásról és a karrierről, mint a szüleik korosztályának. Ráadásul ők már olyan eszközöket használnak, amelyek teljesen újfajta élménnyé teszik a tanulást.

A forradalom elmaradt

A  THE körkérdésére adott, egymásnak olykor tökéletesen ellentmondó prognózisok azt jelzik, hogy ma még a világ vezető egyetemein is csak találgatják, milyen lesz a felsőoktatás tíz, húsz vagy száz év múlva − a 2010 körül elhangzott jóslatokból, legalábbis egyelőre, semmi sem vált valóra. Három-négy éve az „e-vangelistákként” emlegetett szakértők olyan erős állítást fogalmaztak meg, hogy a Massive Open Online Course (MOOC), vagyis az ingyenes, bárki számára elérhető online kurzusok elpusztítják, de legalábbis teljesen megváltoztatják a felsőoktatást. Úgy találták, hogy emberek milliói fogják ingyen megszerezni azt a tudást, amelyért eddig mások évekig ültek az előadótermekben, a változás pedig létbizonytalanságba sodorja az egyetemeket − ám ma már jóval óvatosabban fogalmaznak.

Kritikusai szerint a MOOC eddig nem hozott forradalmi változást a felsőoktatásban. A jövő − optimista elemzők szerint a jelen − a kevert (blended) oktatási formáé. Mert az intézmények vezetői előbb-utóbb ráébrednek, hogy a hagyományos és az online oktatás egymás nélkül nem elég hatékony. Dönteniük kell arról, milyen tananyagrészekből készítenek online anyagot, és milyen témaköröket érdemes a hagyományos formában, például szemináriumokon feldolgozni. Ha korszerűen szervezik a kurzusokat, akkor mindenki jól jár − valóban olyan foglalkozásokat tarthatnak, amelyeken elengedhetetlen az oktatók jelenléte, de száműzni kell a termekből a tankönyvszagú előadásokat.

Valódi campus, virtuális tananyag

Az online oktatás még így is egyetemek ezreinek jövőjét kérdőjelezi meg. Szakértők legalábbis arra számítanak, hogy a hagyományosnál olcsóbb távképzések elszívják majd a hallgatókat a középszerű, a közösségi életnek és a szakmai kapcsolatépítésnek szűk teret  kínáló intézmények elől. A kapcsolati háló kialakítása legalább olyan fontos része ugyanis a tanulmányoknak, mint maguk a kurzusok −  érte húsz-harminc év múlva is hajlandók lesznek fizetni a leendő diplomások.

A kapcsolatépítéshez pedig nemcsak virtuális, hanem valódi campusok is kellenek − csak éppen nem olyanok, amilyenekben jelenleg is milliók tanulnak. A brit mérnöki tanácsadó cég, az alapítójáról elnevezett Arup elemzői szerint az egyetemi épületeket a kevert oktatási formához kell alakítani, és nem zárt telepként, hanem teljesen nyitott sport-, szórakoztató és kulturális központként működtetni, ahol fesztiválokat, kiállításokat és vásárokat is rendezhetnek, az előadótermekben pedig színdarabokat és filmeket mutathatnak be. A Google sci-fibe illő kaliforniai központjának 2015-ös, azóta újraírt terveit sokan emlegetik követendő példaként. A levegőből túlméretezett szappanbuborékoknak tűnő üvegbúrák alatt hatalmas közösségi helyiségek és könnyűszerkezetes irodák kaptak volna helyet, a belső tereket néhány óra alatt teljesen át lehetett volna alakítani.

És hogy mi lesz a falakon belül? Az ausztráliai Adelaide-i Egyetem rektora, Warren Bebbington meglepő kijelentést tett nemrég: szerinte a előadásokról ki fogják tiltani a laptopokat, a telefonokat és a tableteket, miattuk ugyanis az egyetemisták képtelenek összpontosítani egy-egy feladatra. A merész jóslatnak ellentmond, hogy a vezető egyetemek nemhogy nem tiltják ki az elektronikai eszközöket az órákról, de már 3D-s nyomtatókat, virtuálisvalóság-eszközöket és a valóság virtuális bővítésére szolgáló applikációkat is  bevetnek oktatási és a kutatási célokra.

Az Unimersiv nevű amerikai cég például már ma is különleges tananyagokat kínál. Fejlesztői szerint nincs olyan kurzus, amelyet ne lenne érdemes virtualizálni − a kulturális antropológiát hallgatók így például a legeldugottabb afrikai falvakban is sétálhatnak, a leendő járműmérnökök bármilyen autóba belenézhetnek, az orvostanhallgatók pedig virtuálisan diagnosztizálhatnak és műthetnek betegeket. A felhasználók eredményei pedig biztatóak: még a legnehezebb vizsgákon is nagyobb arányban mennek át azok az egyetemisták, akik virtuálisvalóság-tananyagot is használtak a felkészüléshez.

A cikk a HVG Campus Plusz kiadványában jelent meg, teljes terjedelemben a kiadványban olvasható.