Elege lett a drága albérletből, hajót vett a diák

Három diák, aki megelégelte a hagyományos és drága lakhatási megoldásokat, és nem bánta meg.

  • Eduline
Fülöp Máté

Hajót vett, és spórolt vele

Joe Pearce egy jachtot vett, így spórol az albérleten egyetemi tanulmányai alatt. A walesi fiatalember egy 42 éves hajót szerzett magának a neten mindössze 800 fontért.

Joe azt mondja, miután szakított barátnőjével, egyedül kellett volna lakást bérelnie, ami havi 400 fontba került volna. Így azonban két havi lakbérből hosszú távon megoldott a lakhatása, raádásul a kikötő bérleti díja csak napi egy font. Ráadásul a nappalijából pecázhat.

A vonat is lehet lakás

Leonie Müller a lakhatását egyetlen vonatbérlettel oldotta meg. A német lány minden hónapban vált egy 380 eurós vonatbérletet, ami korlátlan hozzáférést biztosít Németország összes belföldi járatára. Amíg albérletben lakott, Müller 450 eurót volt kénytelen fizetni a lakásért.

Müller persze néha csak, és a barátjánál alszik, de sokszor töltötte már az éjszakát hálókocsikban is.

Titkolta, hogy egy furgonban él az egyetem mellett

Ken Ilgunas csak a diplomaszerzés után dicsekedett - bár akkor egyenesen a New York Times-ban - azzal, hogy nem egy hagyományos albérletben vagy koliban él. Ken egy lerobbant furgont vett 1500 dollárért, és ebben élt, míg a Duke-ra járt.

Ken az alapképzés alatt felélte minden hitelkeretét, ám a Duke-tól kapott mesterképzési ajánlatot nem tudta visszautasítani. Egy háromfős kollégiumi szoba 5500 dollárba került volna évente, ezt azonban már nem tudta kifizetni. A srác az egyetem közelében "parkolt", ezért folyamatosan attól félt, valaki meglátja a suliból, és fogalma sem volt, hogyan reagálna az egyetem.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.