Ez folyik az egyetemeken a kancellárok megjelenése óta? Egy izzó beszerzése három hét
Egy izzó kicserélése is hetekbe kerül a felsőoktatási intézményekbe a kancellári rendszer bevezetése óta - írja a Népszava.
Egy izzó kicserélése is hetekbe kerül a felsőoktatási intézményekbe a kancellári rendszer bevezetése óta - írja a Népszava.
Sok egyetemista és főiskolás laptopon, táblagépen, netán okostelefon jegyzetel. Több kutatás is bizonyította: így jóval nehezebb tanulni, mint ha kézzel jegyzetelnénk, és ez meglátszik a jegyeken is - írja a hvg.hu.
Vannak, akiknek már nagyon közel van a diplomázás, a záróvizsgák, a szakdolgozat leadása és annak megvédése. Minél közelebb kerül hozzá az ember, annál ijesztőbb lehet, hiszen bárhogy is nézzük, egy korszak végét jelenti.
A Budapesti Gazdasági Egyetem, a hazai egyetemek közt elsőként, nemzetközi akkreditációban részesült a Network of International Business Schools (NIBS) nevű szakmai szervezettől, amely a világ egyik vezető gazdasági felsőoktatási intézményeket tömörítő közössége.
A lex CEU több mint hét hónapja az Alkotmánybíróság előtt van, egyelőre megjósolni sem lehet, mikor határoz a testület az ügyben.
A Debreceni Egyetem hallgatói képviseletének négy olyan alakja van, aki erősen feszegeti a felsőoktatási törvény határait - írja a Magyar Nemzet.
Hamarosan eljön a téli vizsgaidőszak, és nem árt időben belefogni a felkészülésbe, könyvtárazásba és jegyzetelésbe. Három tanács, amit érdemes megfogadni a vizsgák előtt.
Kilencen szenvedtek klórgázmérgezést az egyik nyíregyházi uszodában kedd délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Miután az ELTE dékánjáról kiderült, visszaélt a hatalmával, kirúgták Mikonya Györgyöt. De mennyire elterjedt ez a magyar egyetemeken, és hová fordulhat az áldozat?
Nem igazán halad a Bibó-kollégium felújítása, pedig a határidő vészesen közeleg.
Szívesen tanulnátok még, de már mind a tizenkét államilag finanszírozott féléveteket elhasználtátok az egyetemen az alap- és a mesterdiploma megszerzéséhez? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
A menesztés okáról részleteket még nem lehet tudni.
Corvinusos egyetemisták kezdtek adománygyűjtésbe, a Szent János Kórház gyermekosztályait segítenék. November 23-ig bárki csatlakozhat hozzájuk.
Állatsimogatót alakított ki egy ausztrál egyetem, hogy így segítsen a diákoknak megbirkózni az év végi vizsgaidőszak okozta stresszel.
Több mint kétmillióan voltak kíváncsiak egy hét alatt Stephen Hawking elméleti fizikus 1965-ben készült doktori értekezésére, amelyet a tudós ingyen tett hozzáférhetővé - számolt be róla a hétvégén BBC News.
Ez lesz az első vizsgaidőszakotok? Összegyűjtöttünk néhány fontos dolgot, hogy ne érjen senkit meglepetésként az álmatlanság vagy a vizsgadrukk furcsa mellékhatásai.
Instant bolognai, tantárgyfelvétel, a könyvtár a vizsgaidőszak kellős közepén - ezekről alighanem minden egyetemistának és főiskolásnak ugyanaz jut eszébe.
Budapesten tanuló egyetemistákat és főiskolásokat kérdeztünk arról, miért szeretnek a fővárosban tanulni - várjuk a kommenteket, kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is.
Az OECD-országok körében csak Olaszország és Mexikó áll Magyarország mögött a fiatal diplomások arányát tekintve – derül ki egy nemrégiben nyilvánosságra került jelentésből.
Kígyóbűvölőt fogadott fel az egyik nigériai egyetem, hogy megvédje a hallgatóit a veszélyes állatoktól.