Egymillió forintot kapnak egy hét pihenésért az egyetemtől: ez a Hotel Influenza

Önkéntesek vehetnek részt az amerikai Saint Louis University kutatásában, amely során különböző vakcinákat tesztelnek az ideiglenesen megbetegített, influenzás alanyokon. A merész vállalkozók körülbelül 3500 dollárt, vagyis közel egymillió forintnak megfelelő összeget kapnak "kártérítésként".

  • Eduline
Wikipedia

Az amerikai Saint Louis University kutatásában részt vevőknek beadnak egy oltást, ami vagy általuk kifejlesztett gyógyszert, vagy placebót tartalmaz. Ezt követően tesztelik a reakciókat az influenzára, így kiderítve azt, hogy mennyire hatékony védelmet nyújt az önkénteseknek beadott gyógyszer.

Ez idő alatt karanténban lesznek, de teljes ellátást kapnak egy hotelben, ahol internet és tévé is a rendelkezésükre áll - olvasható az egyetem honlapján, ahol kreatívan Hotel Influenza néven hirdetik a kutatást. Az egyetem egyébként egy korábbi szálloda részét képezi, így tudtak létrehozni egy 24 szobás kutatócsarnokot.

A kísérlet elteltével természetesen addig nem engedik haza a résztvevőket, míg minden eredmény nem lesz negatív.

Az intézmény szeretne hozzájárulni az influenza elleni vakcina kifejlesztéséhez, ami is azért fontos, mert egyetlen vakcina sem védi ki az évente változó influenzatörzseket - mondta Daniel Hoft, az SLU (Saint Louis University) vakcinafejlesztési központjának igazgatója.

Különleges kísérletet végeztek angol diákok egy pitével

Különleges akciójukkal jótékonysági alapjukhoz gyűjtöttek pénzt a brit diákok. A derbyshire-i S. Anselm Előkészítő Iskola diákjai hétfőn engedtek el egy meteorológiai ballonhoz kötött pitét (Bakewell pudding) a világűrbe - írja a 444.hu. A pitét nyomkövetővel szerelték fel, ez rögzítette volna a helyzetét, és még fényképeket is készített az űr felé tartó pitéről.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.