Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Lehet valakinek érvényes diákigazolványa passzív félév esetében? Olvasói kérdésre válaszolunk.

Lehet érvényes diákigazolványom, ha passzív félévem van?
Aki halasztó (passzív), az rendelkezik hallgatói jogviszonnyal, de – aktív hallgatói jogviszonyt igazoló – matricára nem jogosult, ezért nem tud diákigazolványt igényelni, illetve érvényesíteni - ezt az infót több egyetem honlapján is meg lehet találni.
A lényeg, hogy erre figyeljetek, főleg, ha passzív félévvel kezditek az egyetemet, nem lehettek diák státuszban. Ha viszont egy későbbi félévet passziváltattok, tehát van diákigazolványotok, abban az esetben viszont matricát nem fogtok rá tudni kapni, ezért csak az aktuálisan rajta lévő matrica fog számítani, és annak lejártával már nem lesz érvényes diákigazolványotok.
Több ezer forintos pénzbüntetést kaphatnak, akik ezt a fontos dolgot nem intézik el időben
Egy dologról semmiképpen sem szabad elfeledkezni a következő hónapokban: október végén lejár az előző évi diákigazolvány érvényessége. Meddig érvényes a középiskolai diákigazolványom? Ősztől hetente ingázom majd az otthonom és az egyetem között, diákjegyet szeretnék venni majd. A tavalyi diákigazolvánnyal csak október végéig vehetitek igénybe a kedvezményeket, ha később is így próbáltok spórolni (érvényes diákigazolvány nélkül) több ezres büntetést kaphattok.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.