#Egyéb







Neked mi a bőrápolási rutinod: gyorskaja vagy bőrradír?

A bőr védőrétegünk, tükrözi belsőnket, testi és lelki folyamataink megjelennek rajta, mint egy festővásznon. Kamaszkortól kezdve a felnőtté válással, átalakulással járó bőrhibák nemtől függetlenül megkeserítheti a lányokból nőkké, fiúkból férfiakká váló fiatalok mindennapjait, miközben a szociális kapcsolataik meghatározóbbak, mint azelőtt. Te hogyan kezeled a bőröd hibáit, és főképp: mit (t)eszel, hogy szebb legyél?


„Azt mondta, innen is képes leszek felállni”: traumáikkal is meg kell küzdeniük az állami gondozott gyerekeknek

Kaotikus családi háttér, traumatizált gyerekkor, tanulási nehézségek, az állami gondozottak „stigmája” – ilyen terhekkel a hátukon próbálnak előrehaladni az iskolarendszerben a nevelőszülőknél, lakásotthonban vagy gyermekotthonban élő tizenévesek, akiknek sokszor az ezer sebből vérző oktatási rendszer sem tudja megadni azt a figyelmet, amire szükségük lenne. Sokaknak mégis sikerül kitörni: van, aki ma már egyetemista, mások szakmát szereznek. Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.







Beleállt a szakszervezetekbe a minisztérium, a PSZ és a PDSZ visszaszólt

A szakszervezetek is beszálltak a parlamenti választási kampányba – így reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) keddi bejelentésére. A két nagy oktatási szakszervezet úgy döntött, közös sztrájkbizottságot hoz létre, így kezdeményeznek tárgyalást a kormánnyal.