Keresztféléves felvételi: hány szakot lehet megjelölni ingyen?

Hány képzésre lehet jelentkezni az idei keresztféléves felvételin? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.

  • Csik Veronika

Több szakot is kiválasztottam, mert mesterképzésre szeretnék menni. Idén hányat jelölhetek meg ingyen?

A keresztféléves felvételin most is legfeljebb hat helyet jelölhettek meg, ebből hármat ingyen. Ha háromnál több képzésre jelentkeznek, egyenként 2-2 ezer forintos kiegészítő díjat kell befizetnetek.

Fontos, hogy ugyanannak a szaknak az önköltséges és az állami ösztöndíjas változatát is megjelölitek (vagyis a felsőoktatási intézmény, a szak, a képzési szint, a munkarend, a képzés helye és nyelve is ugyanaz, de a finanszírozási eltérő), az egy jelentkezési helynek számít, bár külön sorban kell szerepeltetni az elektronikus jelentkezési lapon.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.