Polgári engedetlenségbe kezdtek egy kispesti gimnázium tanárai is
Ma és holnap tiltakoznak az alacsony pedagógusbérek miatt a két tanítási nyelvű gimnáziumban.
Ma és holnap tiltakoznak az alacsony pedagógusbérek miatt a két tanítási nyelvű gimnáziumban.
Székács Linda
A jelenlegi kiadás 2018 óta van az iskolákban, viszont egy korábbi kiadásban még nem volt titok Krím 2014-es lerohanása és a szakadár államok kérdése sem. Időközben az Ukrán külügy is megszólalt az ügyben.
Eduline
A szülő szervezet szerint nincsen gyors és könnyű megoldás, de összeszedték, mit lehet tenni, és hogyan állhatnak ki a szülők a gyerekek érdekében. Szerintük enélkül a helyzet tovább romlik.
Csik V
Egy friss kutatás szerint a pedagógusokat az ELTE, a mérnököket pedig a BME után leginkább a vidéki egyetemek hallgatói teszik ki, miközben szinte az összes magyarországi egyetem frissdiplomásai között tarolnak az adminisztrációs karrierlehetőségek.
Eduline
Nem a Semmelweis Egyetem lenne az első, ahol változtatnának az előre tervezett tanév rendjén a magas rezsiárak miatt.
Eduline
Bár tanulmányi ösztöndíjra, és a legtöbb egyetemi támogatásra leghamarabb csak a második félévben pályázhattok, van néhány ösztöndíj, amire már elsősként is jogosultak lehettek.
Székács Linda
Az ELTE már bejelentette: az idei őszi szünet decemberben lesz. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete most közleményben kéri a kormányt arra, hogy haladéktalanul biztosítson forrást az egyetemek folyamatos működéséhez.
Eduline/MTI
Sok egyetemen már elindult, és van, ahol szeptember 12-én kezdődik az őszi félév, ha mér nem tettétek, itt az ideje egyetemi diákigazolványt igényelni. NEK azonosító, okmányok, Neptun és matrica – így kérhetitek lépésről lépésre a kártyát, ha most kezditek az egyetemet.
Székács Linda
Összeszedtük azokat a hibákat vagy bakikat, amiket a legtöbb gólya - tapasztalathiány vagy túlzott lekesedésből - elkövet az első évben. Ezekre érdemes figyelni, mert ha elkerülitek őket, könnyebb lesz az egyetemkezdés.
Eduline
A Rentingo friss felmérése szerint míg a bérbeadók átlagosan havi 192 ezer forintért kínálják a lakásokat, addig a lakáskeresők mindössze 157 ezer forintot fizetnének.
Eduline
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bejelentette, hogy az egyetem vezetése módosította a tanév eredetileg tervezetett rendjét - a korábbi hírekkel ellentétben ez nem csak a bölcsészeket érinti.
Csik Veronika
Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK).
Eduline
Sok egyetemen szeptember 5-én indult, de vannak olyan intézmények is, ahol csak 12 startol az őszi félév. Egy kérdés azonban mindenkit érint: hány államilag támogatott félévvel számolhatnak az ösztöndíjasok? Mutatjuk a szabályokat.
Eduline
A nyolcadikosok az ukrajnai válság és háború megértéséhez témakörében kaptak finoman szólva is érdekes ábrát.
Eduline
Úgy tűnik, súlyosan érintheti az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karát az energiárrobbanás.
Eduline
Releváns munkatapasztalattal, vagy a korábbi években összegyűjtött, megfelelő számú extra kredittel egy év alatt is elvégezhető lesz a Corvinus Egyetem négy mesterképzése.
Székács Linda
A tanév második hetében kezdtek polgári engedetlénségi akcióba a tanárok több általános- és középiskolában is.
Eduline
Új szerkezettel és teljesítménymérési szabályokkal, de - két év után először - járványügyi korlátozások nélkül kezdődött el hétfőn Romániában.
Eduline/MTI
Emelni kell a tanulmányi ösztöndíjak és a szociális támogatások alapjául szolgáló hallgatói normatíván – véli a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Minden hatodik egyetemista ugyanis eddig is anyagi problémákkal küzdött, őket az elszálló albérletárak, az élelmiszer- és energiaárak robbanása még nehezebb helyzetbe sodorhat. A 130-140 ezer forintos albérleti díj mellett keveset ér a 15-20 ezer forintos ösztöndíj.
Csik Veronika
Több cég teljesen vagy részben kivonul az iskolatejprogramból – ismerte el a Tej Terméktanács. A tej termelői és feldolgozói költsége ugyanis egyre magasabb, így aligha lehet kihozni az állami támogatásból az iskolatej-szállításokat.
Eduline