Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az intézkedés több mint 900 munkatársat érint, összköltsége több mint 410 millió forint - jelentette be az egyetem.
Szeptember 22-én – a fenntartó egyetértésével – döntött arról a Budapesti Corvinus Egyetem Elnöki Testülete, hogy rendkívüli bérkompenzációval, egységesen bruttó 400 000 forint juttatást adnak az ott dolgozóknak - közölte az egyetem.
A támogatást azért hozták létre, hogy a Corvinuson dolgozók kezelni tudják a megemelkedett anyagi terheiket, melyek az élelmiszer- és rezsiköltségek emelkedése miatt keletkeztek. Az extra juttatás a tartós betegállományban lévőket és a CSED-re jogosultakat is megilleti. A részmunkaidősök a foglalkoztatásuk arányában, a próbaidősök a próbaidő lejárta után részesülnek a kifizetésben - teszi hozzá az egyetem.
Az egyetem a kompenzációt két részletben utalja majd: októberben és decemberben, a szeptemberi és a novemberi munkabérrel együtt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.