Gyanús levelet kaptatok a Semmelweis Egyetemtől? Ne kattintsatok rá
Mert nem a Semmelweis Egyetem küldte.
Mert nem a Semmelweis Egyetem küldte.
Eduline/MTI
Ember Márk kezdeményezéséhez annyit tett hozzá: a pedagógusai nélkül ma ő sem lehetne az, aki.
Csik V
Energiamegtakarítási terv készül a Kulturális és Innovációs Minisztériumban és a tárcához tartozó intézményekben, gazdasági társaságokban. Ez azt jelenti, hogy az állami fenntartásban maradt egyetemeken is spórolni kell majd, sőt „energiatakarékossági felelős” is lesz.
Szabó Fruzsina
Több budapesti gimnázium köré vontak élőláncot diákok csütörtök reggel – a zuglói Szent István Gimnázium előtt több mint kétszázan voltak, de a Fasori Evangélikus Gimnázium körül is legalább ennyien voltak. Péntek reggel a Szerb Antal Gimnáziumnál szerveznek megmozdulást középiskolások, jövő héten pedig Szegeden akcióznak majd tanárszakos egyetemistákkal együtt.
Szabó Fruzsina
Legalábbis ezt ígérte a település polgármestere, aki az ügy kirobbanás után vizsgálatot is indított, szerinte a közétkeztetésért felelős cég vezetője saját hatáskörben döntött az adagok csökkentéséről.
Eduline
Bár kevesebb szó esik a járványról az tanévben eddig, hamarosan jön egy több ezer diákot érintő vizsgaidőszak. Mutatjuk, mik lesznek járványügyi szabályok az őszi érettségiken.
Csik Veronika
Több ezer hallgató jár jól az átsorolási szabályok átírásával – derül ki azokból a tájékoztatókból, amelyeket az egyetemek hoztak nyilvánosságra az elmúlt hetekben. Ettől a tanévtől ugyanis nem a minisztérium, hanem maguk a felsőoktatási intézmények dönthetnek arról, milyen teljesítményt várnak el a hallgatóktól az ingyenes oktatásért „cserébe”.
Szabó Fruzsina
Szabó Fruzsina
Csik Veronika
A Hull Trinity House Academy “tengerésziskola” 1787-ben nyitotta meg a kapuit kifejezetten fiúk számára, az idei évben azonban már 40 lány is náluk kezdi a tanévet.
Eduline
Kevesebb, mint egy hónap múlva indul az őszi érettségi szezon, elhoztunk mindent, amit már most tudunk a vizsgákról.
Eduline
Az ADOM Diákmozgalom egyébként azzal sem ért egyet, hogy ne legyen őszi szünet, ami egyébként összesen három tanítási napot jelent.
Eduline
A következő egy hónapban kétnaponta, egy-egy tanórára nem veszik majd fel a munkát.
Eduline
A nappali tagozatosok továbbra is bejárnak majd az előadásokra és a szemináriumokra, a levelezős szakokon tanulók óráit októbertől viszont online tartják meg.
Székács Linda
A Dél-budai Tankerületi Központ előtt tartottak tüntetést szülők szerda reggel. Egy petíciót szerettek volna átadni a tankerület vezetőinek.
Tornyos Kata
A rendelet csak azt szabályozza, minimum hány foknak kell lenni az iskolákban - magyarázta a kormány -, de ennél lehet melegebb.
Eduline
Megtelt kétségbeesett pedagógusoktól érkező levelekkel az egyik legnagyobb szakszervezet postaládája.
Eduline
Aki azt hitte, idén már nem lesz, annak van egy rossz hírünk: most ősszel is tekergetni kell a mutatókat. Elhoztuk a pontos dátumot.
Csik Veronika
Augusztus közepén Facebook-oldalán indított adománygyűjtő kampányt az alapítványi fenntartású Rákospalotai Meixner Általános Iskola, miután kiderült, hogy a sokszorosára emelkedő rezsiköltséget nem tudják kigazdálkodni. Néhány hét alatt sokaktól érkezett kisebb-nagyobb felajánlás, de a szülők és a gyerekek is összefogtak. Volt olyan osztály, ahol közösen adták össze az egyik diák – a költségek emelkedése miatt 80 ezer forintra nőtt – tandíját.
Székács Linda
Hiába magasabbak a bérek a fővárosban, mint Békés megyében, aki az oktatásban dolgozik, ugyanannyit keres - ez pedig komoly pedagógushiányt hoz magával Budapesten.
Eduline
A település polgármestere szerint csökkenteniük kell a kiadásaikat, emiatt már nem tudják fizetni az iskolabusz fenntartását.
Székács Linda
Több mint 67 ezer ukrán menekült gyermeket írattak be a csehországi iskolákba, de közülük mintegy tízezren különböző okokból nem látogatják az órákat - közölte a cseh oktatásügyi tárca.
Eduline/MTI