Már most meleg teát osztanak a fóti gimnáziumban, 18 fok sincs az iskolában

Sajnos úgy tűnik, a fűtési szezon alatt sem lesz melegebb, ezért mindenkinek fel kell készülnie a hidegre.

  • Eduline

16-18 fok van jelenleg a Fóti Népművészeti Szakgimnáziumban – erről tájékoztatta a szülőket az intézmény vezetője, idézi a hvg.hu.

A tájékoztató levélben az olvasható, hogy még hetekig nem fog elindulni a fűtés, így huzamosabb ideig kell erre a hőmérsékletre számítani.

Az igazgató azt írta: a fűtésszezonban sem lesz több 18 foknál, így arra kérik a szülőket, hogy figyeljenek oda a gyerekek öltözködésére, a fázósak pedig hozzanak plédet és extra pulóvert. Az iskola meleg teát is oszt a gyerekeknek.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.