Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bár már egy ideje tart az őszi félév az egyetemeken, valószínűleg nem mindenki érvényesítette még az aktuális tanévre a diákigazolványát. Mutatjuk, meddig használhatjátok a régi matricát.
Ha most kezdtétek az egyetemet, érdemes tudni, hogy a középiskolában kapott még a 2021/2022-es tanévre szóló matricával egészen október 31-ig vagytok jogosultak a diákkedvezményekre. Ez után már az egyetem/főiskola gondoskodik az érvényesítésről.
Az egyetemi diákigazolványokat félévente kell érvényesíteni, ezt általában a hallgatói ügyfélszolgálaton tehetitek meg. Előfordulhat, hogy van lehetőség arra is, hogy postai úton érvényesítsétek a kártyát, ekkor azonban – egyetemtől függően – a postai költségeket nektek kell állnotok.
Meddig jó a féléves matrica?
Az egyetemistáknak a tanév első, tehát őszi szemeszterére érvényesített diákigazolványa március 31-ig, a második félévre érvényesített pedig október 31-ig érvényes.
Ha az igényléssel kapcsolatban van kérdésetek, itt találhattok bővebb infókat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.