12 ezer pedagógus még nem írta meg a minősítéshez kötelező portfóliót
Novemberig minden pedagógusnak meg kell írnia és fel kell töltenie a portfólióját, ám ennek az előírásnak 12 ezren még nem tettek eleget.
Novemberig minden pedagógusnak meg kell írnia és fel kell töltenie a portfólióját, ám ennek az előírásnak 12 ezren még nem tettek eleget.
Eduline
Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán fogadta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ), valamint a Nemzeti Pedagóguskar vezetőit, és tájékoztatta őket arról, hogy a héten elindul a társadalmi és a szakmai egyeztetés a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezetekről.
Eduline/MTI
A legtöbb intézményben még csak most kezdődött el a tavaszi félév, sokan viszont már a tavaszi szünetet várják, ami a közoktatással ellentétben az egyetemeken eltérő időpontokban van, ahogy a vizsgaidőszak dátumai is különbözőek.
Székács Linda
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács felmérése szerint évente több ezer közlekedési baleset történik az elektromos rollerek óvatlan használata miatt.
Eduline
5-10 perces anonim kérdőívvel mérnék fel a pedagógusok véleményét a kormány teljesítményértékelési tervéről.
Eduline
Az egyetem rektora szerint ezek nélkül veszélybe kerülne az intézmény működése.
Eduline
A FIRST LEGO League verseny szegedi döntőjében három magyar csapat is nemzetközi kvalifikációs helyet szerzett. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium két csapata az Egyesült Államokba, egy barátokból szerveződő csapat pedig Marokkóba utazhat majd.
Eduline
A pedagógus két évvel ezelőtt írt osztályfőnöki esetjelzőt a család- és gyermekjóléti szolgálatnak, hogy problémát jelezzen egy diákjáról.
Eduline
Kicsivel több mint egy hónapig érvényesek még az első félévre szóló matricák, március 31-e után a vonatokon és a buszokon is büntetnek, ha lejárt diákigazolvánnyal utaztok.
Eduline
Évente több tízezer felvételiző dönt február közepéig arról, hol képzeli el az egyetemi éveit. Közülük azonban csak nagyon kevesen ismerkedhetnek meg a leendő tanáraikkal - a magyar egyetemek ugyanis csak kivételes esetekben szerveznek felvételi vizsgát szemben a nemzetközi intézményekkel, ahol nem csak az érettségi és a középiskolai eredmények döntenek.
Csik Veronika
A diákok - más iskolákból is - napok óta tiltakoznak a brit Rainford High Schoolban a lányokat ért sérelmek miatt. A felvételek szerint még a fiúk is szoknyát viselnek, és elindították a "Free The Knee" nevű petíciót.
Eduline
Nemzetközi trend a jelenlegi kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben, hogy az emberek gyakrabban változtatnak munkahelyet, mint a koronavírus-járvány előtt. A Deloitte Big Quit felmérése arra kereste a választ, hogy ez a tendencia a magyar munkaerőpiacon is megfigyelhető-e. Mutatjuk az eredményeket.
Eduline
Büntetés és jutalmazás helyett a civil szervezet szerint a tanárok önértékelésének segítésére és bérezési szabályok kialakítására lenne szükség.
Eduline
Hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, most üzent neki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Eduline
Lövöldözés történt egy alsó-szászországi általános iskolánál Németországban kedd reggel.
Eduline/MTI
A helyköteles vonatokon például nem lehet majd használni, de a HÉV járataira sem lesz érvényes, ha valaki csak Budapest határain belül utazna.
Eduline
A szóban forgó hallgató szülei "érdemi Mol-részesedéssel rendelkeznek", az ügyben három munkatárssal szemben kezdeményeztek etikai eljárást, két munkatárs ellen el is indult.
Eduline
A hat évfolyamos képzést (is) indító gimnáziumok közül is egyre több hozza nyilvánosságra a szóbeli behívási ponthatárát.
Eduline
Tavaly 100 iskola csatlakozott az iskolaőri programhoz - írta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.
Eduline