Ingyenesen tanulnátok az egyetemen? Itt vannak a legfontosabb feltételek
Ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek, akkor nagyon fontos, hogy már most tisztában legyetek azzal, milyen feltételekkel tanulhattok ingyen az egyetemen.
Ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek, akkor nagyon fontos, hogy már most tisztában legyetek azzal, milyen feltételekkel tanulhattok ingyen az egyetemen.
Eduline
A Tanítanék Mozgalom arra kéri a tanárokat, hogy ne vállaljanak emelt szintű érettségiztetést és középszinten bizottsági elnöki megbízást – így hívják fel a figyelmet az oktatás problémáira.
Eduline
A közoktatásban még nem tesztelik a teljesítményértékelési rendszert, a szakképzésben oktatóknak viszont már most is részt kell venniük benne.
Eduline/MTI
Tízből hat tizenéves érzett már aggodalmat, szorongást a klímaváltozás és az azzal járó következmények miatt – ez az érzés pedig mindennapi életükre, mentális állapotukra, sőt még gyermekvállalási terveikre is hatással lehet. A klímaszorongás ellen a legjobb „ellenszer” a cselekvés – nem árt, ha már a középiskolások aktívan foglalkoznak azzal, hogyan tehermentesíthetik a környezetüket. Ehhez ad jó lehetőséget a Középiskolai MTA Alumni Program tanulmányi versenye.
Szponzor tartalom
Évek óta a legnépszerűbbek közé tartozik az osztatlan jogászképzés, amelyre 2022-ben 5078 felvételiző jelentkezett. Mutatjuk, milyen eredményekkel kerülnek be a hallgatók.
Eduline
Öt egyszerű kérdést hoztunk, de csak azoknak könnyű a válasz, akiknek jó a memóriája is. Iskolai kötelezőket hoztunk, de hiányosan – nektek kell kiegészítenetek a versrészleteket. Hibátlan lesz?
Eduline
Idén is vannak olyan szakok, ahol egészségügyi vizsgálatot vagy pályaalkalmassági vizsgálatot is szerveznek a jelentkezőknek. Ha ezeket kihagyjátok, nem kerülhettek be az adott képzésre, mutatjuk a szabályokat.
Eduline
Napok óta ez a kép terjed az oktatási Facebook-csoportokban.
Eduline
A Magyartanárok Egyesülete szerint inkorrekt az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) tagjainak megválasztásának menete.
Eduline
Az öt pécsi iskolában elindított program arra a jól ismert jelenségre reagál, hogy az oktatás középpontjában nem a diákok állnak.
Eduline
A bruttó átlagkereset 18,1, a nettó átlagkereset 18,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Eduline/MTI
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) meghirdette a következő sztrájknapokat, most már nemcsak a közoktatásban, hanem a szakképzésben is.
Eduline
Az aláírásgyűjtést a magyar kormánynak címezték azzal a céllal, hogy megakadályozzák, hogy a kormány - immár uniós pénzből is - tovább rombolja a közoktatást.
Eduline
Az iskolából 28 pedagógus jelentette ki, hogy idén májusban nem vállalnak el önkéntes munkát az emelt szintű érettségikkel kapcsolatban.
Eduline
Majdnem ötszázan tüntettek szerda délután Szegeden, így tiltakozva az óvodák és az óvodapedagógusok siralmas helyzete ellen.
Eduline
Évek óta a tíz legnépszerűbb alapképzés között szerepel a kereskedelem és marketing, amelyre 2022-ben összesen 6720-an jelentkeztek. Mutatjuk, milyen eredményekkel kerülnek be a felvételizők.
Eduline
A Plant-Based Universities nevű országos kampány célja, hogy minél több intézményben álljanak át növényi alapú étkezésre.
Eduline
Óra alatt támadt rá a tanárára egy 16 éves diák, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a tanár életét.
Eduline/MTI
Az Oktatási Hivatal már januárban közzétette az érettségi vizsgák követelményeit és mintatételeit. Itt megnézhetitek a legfontosabb dokumentumokat.
Eduline
Véget ért az egyetemi jelentkezés, most a következő kérdés az, hogy hány pontotok lesz a felvételin. Mutatjuk idén hogyan számítják az érettségi eredményeiteket.
Eduline