A Dél-kaliforniai Egyetem büszkeségei közé került Hosszú Katinka

A magyar sportoló pszichológiából szerzett diplomát az intézményben.

  • Eduline

Hosszú Katinka is bekerült a Dél-kaliforniai Egyetem legjobb női sportolói közé - írta meg az ATV.

A magyar úszónő 2008 és 2012 között, a pekingi olimpia után volt az intézmény hallgatója, ahol pszichológiából szerzett diplomát, miközben Dave Salo edző irányításával folyamatosan versenyekre és a 2012-es londoni olimpiára készült.

Az USC Trojans listáján olyan sportolók szerepelnek még, mint Tina Thompson WNBA kosárlabdázó, valamint az ötszörös olimpiai bajnok atlétanő, Allyson Felix.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.