96 év késéssel került vissza egy könyv egy amerikai könyvtárba
Az Egyesült Államok története című könyvnek 1927. február 21-én kellett volna visszakerülnie a kaliforniai St Helena Public Library-be.
Az Egyesült Államok története című könyvnek 1927. február 21-én kellett volna visszakerülnie a kaliforniai St Helena Public Library-be.
Székács Linda
Először észre sem vették, hogy a világsztár ott van a próbájukon.
Tornyos Kata
Kirúgták a Hunter College egyik professzorát, miután egy machetével megfenyegetett egy fotóst és a New York Post riporterét.
Tornyos Kata
A 15 és 24 év közöttiek közül 272 ezren dolgoztak áprilisban a KSH friss adatai alapján.
Eduline/MTI
Állami ösztöndíjas hallgatónak lenni kötelezettségekkel jár: többek között azzal, hogy be kell fejezni az adott képzést, különben az állam visszakéri azt a pénzt, amit a hallgatóra fordított.
Tornyos Kata
A tervek szerint a kocsi kétezer kilométernél is többet futhat egy kilónyi üzemanyaggal, erre szüksége is lesz, mert a tervezői megdöntenének vele egy tavalyi rekordot.
Tarnay Kristóf
Összeszedtük, hogy kinek jár többletpont a felvételin, hány pontot lehet kapni és hogyan kell igazolni. Most kifejezetten a fogyatékosság után járó többletpontokra koncentrálunk.
Tornyos Kata
Szeptembertől 40 iskolában vezetik be az Állami Oktatási Programot, a 2026/2027-es tanévtől viszont már az összes tanulót érinti a változás.
Tornyos Kata
Bár az állásokat már meghirdették, a Pécsi Tankerületi Központ állítása szerint náluk egyetlen pedagógus sem jelezte a felmondását.
Székács Linda
Az eset még 2021-ben történt, a Gyulai Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértés vádjával gyanúsítja a jelenleg 17 éves fiút.
Székács Linda
A diákok Vállalati és szervezeti rendezvények tantárgyból készültek zárthelyi dolgozatra, helyette a BDPST Group szakmai gyakorlatáról kaptak tájékoztatást, amit Orbán Ráhel tartott.
Székács Linda
Július 12-ig pótolhatjátok azokat a dokumentumokat, amiket a jelentkezési határidő után szereztetek. Mutatjuk, hogyan.
Tornyos Kata
Freeszemle névvel, már harmadik alkalommal rendez fesztivált a Színház- és Filmművészeti Egyetemből kivált Freeszfe június 1-4. között.
Székács Linda
A tavalyi évben több hasonló, halálos baleset is történt, ami miatt a Bethesda Gyermekkórház a közösségi oldalán kérte a fiatalokat, hogy ne másszanak vonatokra.
Székács Linda
Volt olyan eset is, amikor az igazgató 45 percen keresztül térdepeltetett egy gyereket.
Tornyos Kata
Még a polgármestereket is kivennék az egyetemi alapítványok kuratóriumából, pedig ez nem is szerepelt a brüsszeli elvárások közt. Ám így is lehetnek még vitás pontok, kérdés, hogy sikerül-e mindent lezárni júliusig, amikor a jövő évi Erasmus-szerződéseket meg kellene kötni.
Eduline
Ismét pályázható a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram (STIPI) B komponense, amely a legtehetségesebb fiatalok külföldi tanulmányainak költségét fedezi - közölte a Sándor-palota pénteken az MTI-vel.
Eduline/MTI
Friss statisztikákon mutatja meg a Kulturális és Innovációs minisztérium, hogyan változott a pedagógusképzésekre jelentkezők száma az elmúlt években. Ez a tanárok mellett tartalmazza többek között a gyógypedagógusokat, konduktorokat és kisgyermeknevelőket is.
Székács Linda
A magyar kutatóbiológus neves egyetemtől kapott elismerést.
Tarnay Kristóf
Azonnali hatállyal rúgták ki, pedig érettségiző osztálya volt.
Tornyos Kata