Speciális szabályokat vezetnek be, teljesen lezárják a Parlamentet a státusztörvény tárgyalása napján

Senki sem léphet majd be az épületbe a politikusokon kívül.

  • Székács Linda

Körlevelet kaptak a képviselők. Sem a turistákat, sem a pártok vendégeit, de még a belépőkkel rendelkezőket sem engedik be június 16-án az országház épületébe, amikor az Országgyűlés többek között a státusztörvényt is tárgyalja - tudta meg a hvg.hu.

A levélben azt írják: „június 16-án az Országház-látogatás szünetel” továbbá „az Országházba és a Szabad György Irodaházba napi beléptetési engedélyt nem lehet leadni, illetve az előzetesen leadottak erre a napra nem érvényesek”, az intézkedéssel pedig feltehetően azt próbálják megelőzni, hogy a tavaly decemberi alkalommal ellentétben - amikor a Tanítanék Mozgalom aktivistái az ülésteremben kezdtek demonstrációba - ezúttal senki se "zavarja meg" az ülést.

Ugyanakkor nem csak az országházba, de a Kossuth tér sarkán található, szomszédos MTESZ székházba, a jelenlegi Szabad György Irodaházba is tilos lesz aznap a belépés, hiszen azt föld alatti folyosó köti össze az országházzal.

A státusztörvény tervezetét egyébként a múlt hét folyamán terjesztette a kormány a parlament elé, figyelmen kívül hagyva a tanárok és diákok hónapok óta tartó tiltakozásait. A tárgyalás napjára az Egységes Diákfront és a Tanítanék közösen szervez tünetést az épület elé.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.