Tanárokra lőtt egy diák Bosznia-Hercegovinában

A diákot korábban eltanácsolták az iskolából.

  • Eduline/MTI

Súlyosan megsebesített egy általános iskolai tanárt egy diák szerdán az északkelet-boszniai Tuzla melletti Lukavacon - közölte a Dnevni Avaz című boszniai hírportál alapján az MTI.

A lövöldözés tényét megerősítette a település polgármestere is, aki közölte, egyetlen diák sem sebesült meg a támadásban. Edin Delic hozzátette: több sebesült is van, de egyikük sem gyerek. A polgármester arra kérte a szülőket, hogy nyugodjanak meg, és ne keltsenek pánikot, nehéz nap ez az iskola és a település számára.

 

A tájékoztatás szerint a tanárokra egy fiatalkorú fiú, az iskola korábbi diákja lőtt rá, akit rossz magaviselete miatt tanácsoltak el az iskolából. A fiút a rendőrség elfogta.

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.