Hivatalosan is benyújtotta a felmondását Jocó bácsi
A pedagógus múlt hét pénteken számolt be a döntéséről, mostanra pedig már a hivatalos dokumentumok is megvannak.
A pedagógus múlt hét pénteken számolt be a döntéséről, mostanra pedig már a hivatalos dokumentumok is megvannak.
Székács Linda
Csák János kulturális és innovációs miniszter szerint olyan személyre van szükség, aki példakép tud lenni a művészetével, nem pedig "egy hivatalnokra."
Székács Linda
Használjuk, de ésszel – így foglalható össze a 24 brit egyetemet – köztük a Cambridge-et, az Oxfordot, a Birminghamet és a Durhamot is – összefogó Russell Group múlt héten kiadott iránymutatása arról, mit kezdjenek a generatív mesterséges intelligencián alapuló, folyamatosan fejlesztett eszközökkel.
Tarnay Kristóf
Öt magyar - három lány és két fiú versenyző - utazik Lengyelországba a XVI. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA).
Eduline/MTI
Szeifert Natália író kezdeményezése továbbra is lehetővé tenné, hogy az érdeklődők beleolvashassanak a könyvesboltok polcaira befóliázva kerülő kötetekbe.
Székács Linda
A minimálbér feléért, bruttó 116 ezer forintért keres konyhai kisegítőket napi 8 órában a Kerekegyházi Bóbita Óvoda.
Tornyos Kata
2022-ben összesen 10 302-en jelentkeztek erre a képzésre, közülük több mint 8693-an állami ösztöndíjas formában tanulnának, ezzel a gazdálkodási és menedzsment volt a legnépszerűbb szak a felvételin. A legtöbb egyetemen 400 pont körül mozogtak a ponthatárok, de azért néhány intézményben lényegesen magasabb volt a belépési küszöb.
Tornyos Kata
A PDSZ szerint "Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor és Gulyás Gergely miniszterek valószínűleg nem büszkélkednek azzal a levéllel, amelyet az Oktatási Világszervezet európai régiójának (ETUCE) igazgatójától kaptak."
Székács Linda
A 16–29 éves magyar fiatalokra fókuszál a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének (az MTA által támogatott) friss kutatása.
Tornyos Kata
A médianyilvános vitára való meghívást nem fogadta el, helyette nem nyilvános beszélgetésre hívta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a civil szervezeteket - számolt be róla az Eduline-nak a Civil Közoktatási Platform.
Székács Linda
2021-ben indította el közös programját az ingatlan.com, az ELTE és a Budapesti Corvinus Egyetem, amiben megfizethető lakhatással szeretnék támogatni a két egyetem hallgatóit Budapesten. A program a 2023-as őszi félévben is újra igénybe vehető.
Jövő hét szerdán kiderülnek az egyetemi felvételi ponthatárok, ezért összegyűjtöttük, hogy az öt legnépszerűbb bölcsész szakra hány ponttal lehetett bekerülni 2022-ben.
Idén is meghirdeti nyári tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy iskolatáskával és írószerekkel segíthesse a nehéz anyagi helyzetben lévő családokat.
Tornyos Kata
Alig ért véget az idei fesztivál Sukorón, már megvan a jövő évi EFOTT időpontja is.
Székács Linda
Az őszi félév közeledtével egyre nő a kereslet az albérletpiacon. Míg nyárra sokan hazaköltöznek az egyetemisták közül, a szemeszter kezdete előtt újra visszajönnek a nagyvárosokba, ha pedig a kollégium nem opció, a következő lehetőség az albérlet. Mutatjuk, hogy milyen bérleti díjakkal kell ősszel kalkulálni.
Ez a falu egyetlen általános iskolája, ahol többnyire roma gyerekek tanulnak, most viszont bezárás fenyegeti, mert inkasszó került a fenntartó Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) számlájára. A Belügyminisztérium több mint egymilliárd forintot követel tőlük.
Tornyos Kata
Az Oscar-díjas színész klímaoktatási programot fog létrehozni az UCLA általános iskolájában, ahol egykor ő is ösztöndíjas diákként tanult.
Az elmúlt években januárban írták ki az első éves orvosok ösztöndíjait, idén viszont hiába van már július, még mindig nem történt meg.
Székács Linda
Tavaly több mint ötezren felvételiztek jogászképzésre, ezzel a negyedik legnépszerűbb szak volt a felsőoktatásban annak ellenére is, hogy évek óta nagyon magasak a ponthatárok a fővárosi egyetemeken, de vidéken is többnyire 430 feletti határokat húztak meg.
Tornyos Kata
Alig több mint egy hét van hátra a ponthatárhúzásig, a hivatalos dokumentum megérkezésére viszont még várnotok kell augusztus elejéig. Mutatjuk, ez hogyan, és mikor fog megérkezni.
Székács Linda