Szeptember végéig jelezhetik a felmondásukat a státusztörvény miatt távozó pedagógusok
A köznevelésért felelős államtitkár egy interjúban ismertette a következő hónapok "menetrendjét."
A köznevelésért felelős államtitkár egy interjúban ismertette a következő hónapok "menetrendjét."
Székács Linda
Hihetetlenül gyorsan terjed a tizenévesek, sőt már az általános iskolások között is a Magyarországon hivatalosan nem kapható, de azért pár kattintással megrendelhető Elf Bar. Gőzt ad, talán kevésbé káros, mint a hagyományos cigaretta, de mivel nikotint tartalmaz, függőséget okoz. Több mint egy éve került a köztudatba, a nyár különösen népszerű időszak a fogyasztására a sok buli és fesztivál miatt. Megnéztük, hogy azóta többet lehet-e tudni róla.
Tornyos Kata
Különböző országok kevésbé ismert péksütemény különlegességeit gyűjtöttük nektek össze. Kitaláljátok, hogy honnan származnak?
Tornyos Kata
Biztonságban megtalálták azt a tini túrázót, aki elvált a csoportjától Brit Columbia egyik legnagyobb parkjában, és több mint két napra eltűnt.
Tornyos Kata
Idén egy szegedi végzős gimnazistát, Viczián Dánielt delegálja a Nobel-díj átadási ünnepségére a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ).
Eduline/MTI
Nyolcszáz darab, több mint 300 ezer éves őskori kőeszközre bukkantak egy Kent megyei ásatáson Nagy-Britanniában, a leletek között az országban eddig felfedezett legnagyobb ősi eszközök kerülhettek felszínre.
Eduline/MTI
Az országban zajló polgárháború miatt kényszerültek a gyerekek a táborokba.
Tornyos Kata
Bár már javában zajlik a szünet, mégis jelentős dolgok történtek a héten. A Parlamentben megszavazták a státusztörvényt, amit utána Novák Katalin alá is írt. Emiatt egyre több iskolából hallani tömeges felmondásokról. Mutatjuk, mik történtek július első hetében.
Tornyos Kata
Az elmúlt évek kutatásai szerint annyi biztos, hogy a Mars bolygó vörös színű. A most készült fotókon mégis lila, zöld és kék színekben pompázik.
Székács Linda
Egy friss felmérés szerint egyre motiváltabb és célratörőbb a pályakezdők többsége, akik néhány éven belül már akár vezetői pozícióban is látják magukat.
Székács Linda
313 millió eurót fektet az Európai Bizottság és az EU tagállamai az ENSZ globális alapjába, amely azonnali és hosszabb távú oktatási támogatással segíti a válság sújtotta területeken élő gyermekeket.
Tornyos Kata
Gyászhirdetést adott fel a Momentum az Élet és Irodalom hetilapban a státusztörvény kormánypárti megszavazása utána.
Tornyos Kata
A Semmelweis Egyetem (SE) kutatóinak legújabb vizsgálata szerint 23 és 32 éves kor között lehet a legbiztonságosabb a gyermekvállalás, mert bizonyos születési rendellenességek előfordulási esélye ekkor a legalacsonyabb.
Tornyos Kata
Adamik Béla, az ELTE Ókortudományi Intézet Latin Tanszékének docense és egyben a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója a HORIZON-ERC program keretében 2023. szeptemberi kezdettel öt éves ERC Advanced Grant támogatást nyert pályázatával a Nyelvtudományi Kutatóközpontban.
Tornyos Kata
Az alapképzésre jelentkezők száma idén nagyot nőtt, ugyanis elérte a 100 ezer főt, a tavalyi 74 ezerrel szemben. De a mesterképzések is népszerűbbek lettek, 3000-rel többen kívánják megszerezni a második diplomájukat 2022-höz képest.
Lehet, hogy nem mindenki az éghajlati övezetekkel kel és fekszik, viszont a kötelező tananyag részét képezi. Hoztunk egy tesztet, amivel megnézhetitek, hogy mennyire emlékeztek még a földrajz órán elhangzottakra.
Tornyos Kata
Papp Dóra regényei után a Heartstopper, de még bizonyos fantasy regények is a két évvel ezelőtt elfogadott gyermekvédelmi törvény áldozatául estek.
Székács Linda
Az Erasmus+ program rekordösszegű, 402,2 millió eurós teljes költségvetésével minden egyes szövetség legfeljebb 14,4 millió eurós büdzsét kap négy évre.
Tornyos Kata
Idén a meghirdetett szakok listájában nem szerepel, mennyi a felvehető hallgatók minimális és maximális létszáma egy adott szakon.
Székács Linda
Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi költségvetést: az Oktatásra és egészségügyre majd összesen 1000 milliárddal több jut 2024-ben.
Tornyos Kata