Gulyás Gergely szerint a pedagóguspályára sokan tekintenek biztos megélhetési forrásként

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón a szerdai felsőoktatási felvételiről és a felvettek adatairól is beszélt.

  • Székács Linda

126 ezer jelentkező közül körülbelül 95 ezer hallgató nyert felvételt valamelyik magyar felsőoktatási intézménybe szerda este - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A miniszter szerint 43 százalékkal nőtt a vidéki egyetemekre felvettek száma, 34 százalékkal a műszaki, természettudományi és informatikai szakokra felvetteké, a gazdaságtudományi területekre pedig 22 százalékkal több hallgatót vettek fel idén, mint az elmúlt években, ráadásul 10 felvett jelentkezőből 8 hallgató állami ösztöndíjjalkerült be a megjelölt képzésére.

Gulyás a pedagógusképzésekről is beszélt, ezzel kapcsolatban azt mondta: idén 10 514 új hallgató kezdheti meg a tanulmányait valamilyen pedagógiai képzésen, ami az elmúlt hat év legmagasabb száma, de 29 százalékos emelkedés látható az osztatlan tanári szakokra felvett hallgatók adataiban is.

"A pedagóguspályára sokan tekintenek úgy, mint ami a jövőben biztos megélhetést fog nyújtani" - tette hozzá a miniszter.

Friss:

Az rtl.hu kompetenciamérésekre vonatkozó kérdésére Gulyás Gergely azt mondta, a romlás oka a vidéki településeken nagyobb arányban tanuló roma származású gyerekek száma lehet, nem pedig a tanárhiány, de ennek elemzését inkább a szakemberekre, nem pedig a politikára bízza.

Továbbra is hangsúlyozta: a kormány szerint nincs tanárhiány.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.