Fantasztikus eredményeket értek el a magyar diákok a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián

A magyar csapat egy arany és három ezüstérmet szerzett.

  • Székács Linda

Július 16. és 25. között rendezték meg az 55. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát Zürichben, ahol a Tudományos Olimpikonok nevű Facebook-oldal bejegyzése szerint a szeghalmi Péter András Gimnázium tanulója, Szabó Márton a nemzetközi versenyen aranyérmet, míg Papp Marcell Imre, Nemeskéri Dániel és Viczián Dániel, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulói ezüstérmet szereztek.

Friss:

A magyar csapat online válogatóját és előkészítőjét az ELTE kémiai intézete szervezte. A versenyen összesen 9 ország 348 középiskolása vett részt.

Fantasztikus eredmények a kémiai diákolimpiáról!Az 55. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián Zürichben a magyar csapat 1...

Posted by Tudományos Olimpikonok on Monday, July 24, 2023

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.