Este nyolckor jönnek a 2023-as ponthatárok, kövessétek az eseményeket az Eduline-on

A megszokottól eltérően idén szerda este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárait, amiket nálunk is megtalálhattok majd itt az Eduline-on. Amíg várunk, beszámolunk nektek többek között arról, mik idén a legnépszerűbb alap- és osztatlan szakok, hol lesz a legnagyobb a verseny, a tudósítónkkal pedig személyesen is találkozhattok a budapesti Pont Ott Partin.

  • Székács Linda

A korábbi évekhez képest idén jóval többen, mintegy 126 ezren izgulnak és várják ma a felvételi ponthatárokat. Az eseményre Budapesten és vidéken is Pont Ott Partikkal készülnek, melyeknek a listáját korábban már mi is összegyűjtöttük nektek. A budapesti bulit idén a Budapest Parkban tartják majd, ahol egyszerre több színpadon is szórakoztatnak majd titeket, a fellépők között van például Hundred Sins, Yamina és Pixa is.

Ha viszont nincs kedvetek menni, de ti is izgultok a pontok miatt, itt az Eduline-on mi is beszámolunk majd a felvételivel kapcsolatos legfontosabb információkról, nyolckor pedig jövünk a ponthatárokkal, amit ide kattintva érhettek majd el.

Megnézhetitek majd azt is, hogy hány ponttal lehetett bejutni a legnépszerűbb alap-, osztatlan és mesterszakokra, milyen ponthatárokat húztak a legnagyobb budapesti és vidéki egyetemeken, mik a legdrágább önköltséges képzések, és mire készülhettek a felvételi után.

A 2023-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok. Kövessetek minket Facebookon is!

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.