Itt a tél, újra terjed a bárányhimlő és a skarlát
244 skarlátos és 293 bárányhimlős esetet diagnosztizáltak november 27. és december 3. között - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legfrissebb jelentéséből.
244 skarlátos és 293 bárányhimlős esetet diagnosztizáltak november 27. és december 3. között - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legfrissebb jelentéséből.
A diákok már hozzászoktak, a szülők viszont dühösek.
Székács Linda
2050-ra a nullához szeretné közelíteni a halálos közlekedési balesetek számát az Európai Unió, azért új szabályokat vezetne be, amelyben kiemelten foglalkozik a kezdő sofőrökkel.
A parlament megszavazta azt a salátatörvényt, amely a munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében megszünteti a kötelező orvosi alkalmassági vizsgálatot.
A diákok 80 százaléka nulla pontot kapott erre a részfeladatra a tavalyi központi magyar írásbelin.
„Esetenként a pedagógusok is használnak magáncélra mobiltelefont tanórán, illetve gyermekfelügyelet közben. Mi erről a véleménye?” - olvasható abban a kérdőívben, amit a pedagógusoknak és az igazgatóknak küldött a Belügyminisztérium.
Kiküldhetik a diákokat a tanteremből? Szabadon osztogathatják az intőket? Összegyűjtöttük, hogy milyen eszközeik vannak a tanároknak a fegyelmezéshez.
Tornyos Kata
Mindenki tanult a periódusos rendszerről, de mennyire emlékeztek még a vegyjelekre? A feladat az, hogy felismerjétek a kémiai elemet, vegyjelük alapján.
Tornyos Kata
A 2024-es Színházak Éjszakájának promóciója az összekapaszkodásra buzdít, amit a „Minden egy!” felkiáltású szlogennel hirdetnek. Az egyesület azonban ezzel nem ért egyet.
2024. január 20-án írják azok a diákok a központi írásbelit, akik olyan 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumba vagy 9. évfolyamra jelentkeznek, ahol ez a félvételi része. De mi van akkor, ha valaki hirtelen lebetegszik, kórházba kerül vagy lekési a buszt?
A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles.
Székács Linda
Nagy nevekkel készülnek a szervezők a 2024-ben 30 éves fesztiválra.
Székács Linda
Az OECD országai közül Magyarországon a legmagasabb az iskolaelhagyók aránya.
Ez az ötödik alkalom, amikor a szülők és a pedagógusok online fejthetik ki véleményüket az oktatásról, sőt javaslatokat is tehetnek.
Volt olyan vármegye, ahol jóval hosszabb idő lehetett hazajutni például az iskolából, munkahelyről, mert a dolgozók 90 százaléka sztrájkolt.
A legjobb háromban mindössze egy helycsere történt, a negyedikről viszont a tizedik helyre került az egyik legnépszerűbb vidéki egyetem a HVG Diploma 2024-es hallgatói kiválósági rangsorában.
Székács Linda
Gazdálkodás, pszichológia, kereskedelem vagy éppen jog, esetleg kommunikáció. Ezek a képzések szinte minden évben bekerülnek a legnépszerűbb egyetemi szakok listájára, hiszen több ezer jelentkezőt vonzanak. Utánajártunk, 2023-ban pályakezdőként mekkora fizetést vihetnek haza, akik a tíz legnépszerűbb alap- és osztatlan képzés valamelyikén diplomáztak.
Székács Linda
Bár általános iskolás tananyag, mégis időnként elbizonytalanodunk egyes szavaknál, hogy hosszú vagy rövid mássalhangzót kell-e használni. Hibátlanul meg tudjátok oldani a tesztet?
Tornyos Kata
A hatfős magyar csapat egy arany és öt ezüstérmet szerzett a Thaiföld fővárosában, Bangkokban december 1. és 10. között megrendezett 20. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián (IJSO).
Eduline/MTI
A 18 és 69 év közöttiek 61 százaléka tervezi, hogy ajándékot vásárol idén karácsonyra.
Tornyos Kata