Éles robbanószerkezetet is volt abban az iskolában, ahol egy diák lövöldözni kezdett

Éles robbanószerkezetet is találtak abban az iskolában, ahol egy 17 éves tanuló nyitott tüzet társaira.

A támadó, Dylan Butler 2024 első tanítási napjának kezdetén nyitott tüzet Perry város középiskolájában. A támadásban egy  6. osztályos diák meghalt  és 5 embert, köztük tanulók és egy iskolai alkalmazott is megsebesült. Az eddigi vizsgálatok alapján a lövöldöző diák saját magával is végzett - írja az MTI.

A sebesülteket Iowa állam fővárosába, a Perrytől mintegy 60 kilométerre fekvő Des Moines kórházaiba szállították, egyikük állapota súlyos, de nem életveszélyes, a többiekét stabilnak minősítették.

Az eset után az iskolát átvizsgálták a rendőrök egy robbanószerkezetet is találtak, amelyet hatástalanítottak. Az esetet jelenleg is vizsgálják.

Alig néhány hete, december 21-én a prágai Károly Egyetemen lövöldözött egy bölcsészhallgató, amelynek következtében 14-en veszítették életüket.

 

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.