#Egyéb

Felsőoktatási rangsor: ezek az ország legjobb jogi egyetemei

2010-ben is bejutott a tíz legnépszerűbb képzés közé a jogász szak - több mint ezernyolcszázan szerettek volna bekerülni valamelyik hazai felsőoktatási intézmény jogi karára. Az igazgatási és jogi terület iránt érdeklődő diákok idén is kilenc egyetem és egy főiskola közül választhatnak: a Felvi rangsorában az élen az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll.





Réthelyi: új formát kell találni a tanárképzésnek

Az oktatás területét érintő változások sorában első helyen szerepel a pedagógusok képzésének átalakítása, megbecsülésüknek, társadalmi rangjuknak és anyagi elismertségüknek visszaadása - jelentette ki a nemzeti erőforrás miniszter kedden Keszthelyen, a Vajda János Gimnázium tanulóinak szervezett felsőoktatási tájékoztató megnyitóján.


MKIK: 70-80 milliárdot vesz ki az állam zsebéből az egyetemi túlképzés

A felsőoktatási reform során szükséges, hogy a gazdasági élet szereplői megfelelő prognózisokat adjanak a munkaerő-piaci igényekről - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, azon a vitafórumon, amelyen a készülő felsőoktatási törvényt vitatták meg a gazdasági szereplőkkel.






Újra lesz Mindentudás Egyeteme

Újra lesz Mindentudás Egyeteme a tévében: csaknem kétévnyi huzavona után immár folyik a műsorok gyártásának előkészítése, és a program még ebben a hónapban adásba kerülhet - írja a keddi Népszabadság.




Rosszul jártak az egyetemisták: tovább szigorítottak a felsőoktatási törvényen

Hiába hirdetett „kvázi nemzeti konzultációt” november elején az oktatási államtitkárság, az új felsőoktatási törvény tervezetének január 4-i – szerkesztőségünk birtokába jutott – változatában jóformán nyoma sincs az egyeztetéseknek. A hallgatók továbbra sem számíthatnak a képviseleti arány növelésére, a bukdácsoló egyetemisták négy vizsga után pedig végleg elbúcsúzhatnak a szakjuktól. A jogszabályról a tervezettnél korábban, április helyett január végén tárgyal a kormány.







„A hallgatói jogok megnyirbálása a tandíjhoz vezető első lépés” – interjú Nagy Dáviddal, a HÖOK új elnökével

December eleje óta nem egyeztetett az új felsőoktatási törvény tervezetéről a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával az oktatási államtitkárság, pedig a HÖOK új elnöke szerint lenne miről beszélniük. Nagy Dávid szerint a koncepció legújabb változatában szereplő hallgatói képviseleti rendszer „rosszabb, mint az eredeti”, de „nagyobb itt a baj, mint hogy csak képviseleti arányokról kelljen vitatkozni”. Interjú.