Újabb iskolák kerültek bajba: nagy átalakítások lesznek Balassagyarmaton

Három középiskolát és egy kollégiumot adna át a költségvetési hiánnyal küzdő Balassagyarmat a Nógrád megyei önkormányzatnak - mondta el Csach Gábor fideszes alpolgármester.

  • Eduline

 

A Madách Imre Kollégium épülete: átadják a megyének

A vonatkozó törvény értelmében a települési önkormányzatok a választásokat követő fél évben dönthetnek arról, hogy mely nem kötelező feladataik ellátását adják át a megyei önkormányzatnak - közölte a politikus.

Balassagyarmat a Madách Imre Kollégium, a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Szondi György Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola átadásáról tárgyal a megyével. A döntés várhatóan márciusban születik meg.

Csach Gábor elmondta: az önkormányzat több szempontot mérlegelt. Figyelembe vette, hogy mennyi pénzt kell fordítania az intézményekre, azokba hány balassagyarmati gyerek jár, illetve fenntartóként mekkora befolyással bír az intézmény szakmai és egyéb működésére.

Mivel a város működési hiánya 2006 óta nagyságrendileg 800 millió forint, el kell dönteni, hogy Balassagyarmat az erőn felül ellátott, nem kötelező feladatok további átvállalására, vagy a kötelező feladatok ésszerű és színvonalas biztosítására költi bevételeit - mondta az alpolgármester.

MTI 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.