#Egyéb


Belebukhat az összeollózott dolgozat miatt kirobbant botrányba Guttenberg?

A német közvéleményt erősen megosztja a védelmi miniszter disszertációját körüllengő plágiumgyanú. Míg a szakértők többsége szerint Karl-Theodor zu Guttenberg el fogja veszíteni doktori címét, az ellenzéki pártok pedig interpellálni akarják a politikust a Bundestagban, addig a konzervatív uniópártok felsorakoznak mögötte, és a Facebookon külön csoport alakult a támogatására.




Pálinkás: nem szabad kötelezővé tenni az osztatlan tanárképzést

Nem ért egyet a kétciklusú szakok osztatlanná alakításával, a pedagóguséletpálya-modellt pedig túl bonyolultnak tartja Pálinkás József. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, volt oktatási miniszter az fn.hu-nak azt mondta: bár több kérdésben különbözik a véleménye Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárétól, nincsenek köztük feloldhatatlan ellentétek.


Komoly feszültséget okozhat a tanári fizetések emelése

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár múlt héten jelentette be, hogy ha a büdzsé megengedi, még ebben a ciklusban emelkedik az egyetemet végző kezdő pedagógusok bérezése. Bár kétségtelenül itt a "ha a büdzsé megengedi" lesz a kulcskérdés, szakértők szerint még így sem biztos, hogy feszültségmentes lenne az ötlet - írja a Hírszerző.



Újabb tiltakozás Hoffmann tervei ellen: nemet mondtak a pedagógusok

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elutasítja a közoktatási törvény és a pedagógus- életpályamodell koncepcióit, az érdekvédelmi szervezet szerint a tervezetek nem szolgálnak alapul ahhoz, hogy a közoktatás rendszerének hatékony, szakszerű, törvényes működéséhez szükséges törvényi szabályozás elkészüljön.




Mit titkolhat el a szülő elől a tanár, és mit nem?

Továbbadhatja-e a tanár a szülőknek azokat at információkat, amelyeket diákjai négyszemközt közölnek vele? Beszélgethetnek-e egymás között a tantestület tagjai a tanulók teljesítményéről, képességeiről és családi körülményeikről? Mikor köti a titoktartás a pedagógust, és mikor kötelessége a bíróságnak elküldeni a diákokra vonatkozó információkat?










Réthelyi: vannak olyan oktatási kérdések, amelyekben Orbán Viktor dönt

Az egyetemi autonómia kérdését és az intézményi ellenőrzési rendszer kialakítását tartja az új felsőoktatási törvény legkritikusabb, vitát gerjesztő pontjainak Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, aki elismerte, hogy a pénteken elfogadott hatoldalas felsőoktatási iránymutatás mellett a készülő felsőoktatási jogszabály koncepciójának január elején bemutatott, szigorú vizsgakövetelményeket tartalmazó változata is érvényes.