Eldőlt a Rendőrtiszti Főiskola és a nemzetvédelmi egyetem sorsa

Elfogadta az Országgyűlés szerdán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) létesítéséről szóló törvényjavaslatot; az új intézmény 2012. január 1-jén jön létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának jogutódjaként.

  • Eduline

A képviselők 232 igen, 83 nem és egy tartózkodó szavazat mellett fogadták el a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által jegyzett előterjesztést. Az új egyetem fenntartói jogait a közigazgatás-fejlesztésért, a rendészetért és a honvédelemért felelős miniszterek gyakorolják majd, székhelye pedig Budapesten lesz.

Nagy Anna kormányszóvivő február 23-án azt mondta, a későbbiekben az új egyetem egyik épülete a Józsefvárosban található egykori Ludovika akadémia lehet. Ennek épületében működik ma a Magyar Természettudományi Múzeum.

Mi lesz a Rendőrtiszti Főiskola és a nemzetvédelmi egyetem sorsa? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

A Ludovika akadémia épülete: itt működik majd az új egyetem
Wikipedia

A jogelődnél indult alap- vagy mesterszakokon, szakirányú továbbképzési szakokon, szakképzési programokban, valamint doktori képzéseken a képzés folytatásának feltételeit biztosítani kell egészen addig, amíg a 2011/12-es tanévre, illetve korábban felvett hallgatók nem fejezik be tanulmányaikat azon a szakon, amelyen azt megkezdték.

Az egyetem büdzséjét a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter költségvetési fejezetében kell biztosítani. 2012. január 1-jétől ideiglenes szenátus gyakorolja majd az új egyetem szenátusának jogköreit, az intézménynek pedig 2012. december 31-ig kell új szenátust választania.

Az indoklás szerint a törvény célja az, hogy a felsőoktatás az új egyetem létesítésével hatékonyabban szolgálja a közszolgálat személyi állományának minőségi fejlesztését. "Az egyetem utat nyit egy integráltabb képzési szerkezetnek az alapképzések, mesterképzések, doktori képzések, szakirányú továbbképzések és az átképzések területén" - írta az előterjesztő.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.