Egy YouTube-videón talált rá halottnak hitt szüleire egy japán egyetemista

Három napon át próbált információt gyűjteni Japánban élő családjáról a University of California egyik hallgatója. Akiko Kosaka szülei Minamisanrikuban éltek, abban a halászfaluban, amelyet teljesen lerombolt a cunami. Az egyetemista végül egy YouTube-videón pillantotta meg nővérét és a család házát.

  • Eduline

„Nem hittem volna, hogy életben maradtak. Pénteken, szombaton és vasárnap folyamatosan sírtam” – mondta a CNN-nek a 20 éves egyetemista, aki 13 éves testvérétől még hétvégén kapott egy e-mailt. A diáklány éppen az iskolában volt, amikor a cunami elérte a partvidéket, így túlélte a katasztrófát, szüleikről azonban ő sem tudott semmit.

Akiko Kosaka vasárnap éjszaka egyik barátjától kapott egy YouTube-videót, amelyen a család háza, valamint Kosaka nővére látható: a lány egy táblát tart magasra, amelyen az szerepel, „mindannyian épségben vagyunk”.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.