Három érmet is szereztek a magyar diákok az idei Földrajz Olimpián
Ismét remekeltek a magyar diákok a nemzetközi tudományos olimpiák sorozatában.
Ismét remekeltek a magyar diákok a nemzetközi tudományos olimpiák sorozatában.
Augusztus 29-én kihirdetik a pótfelvételi ponthatárokat és kiderül, az őszi félévtől kik tanulhatnak még a felsőoktatásban.
"PÓCS X" feliratokat fújt több közterületre, Facebookon is megosztotta azt az álnéven írt levelet, amiben a jánoshidai polgármestert, a helyi iskola igazgatóját és igazgatóhelyettesét próbálják lejáratni. Most Mészárosné Vas Márta, korábbi fideszes polgármesterjelölt lett a jászapáti általános iskola megbízott igazgatója, miután a korábbi intézményvezetőt indoklás nélkül, kevesebb mint egy hónappal a tanévkezdés előtt felmentették. Azt követően, hogy Mészárosné lemondott a Jászberényi Tankerületi Központnál betöltött pozíciójáról.
Székács Linda
A Madách Imre Gimnázium tantestülete tüntetést szervezett a kirúgott igazgató miatt.
Mozgássérültek, vagy valamilyen más fogyatékossággal születtek, de ez sem a sportban, sem a tanulmányaikban nem gátolja őket. Augusztus 28-tól Párizsban versenyeznek a magyar paralimpikonok is, akik az olimpikonokhoz hasonlóan igazi példaképek.
Székács Linda
Sajnos előfordulhat, hogy bár mindent megtesztek a bekerülés érdekében, végül nem rajtatok múlik, hogy azon a szakon kezdhetitek-e a szeptembert, amire a leginkább szerettetek volna bejutni.
Tornyos Kata
Annak ellenére, hogy két hét alatt több mint 83 millió forintot adományoztak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek. A kormányhivatal azt ígérte, hogy gondoskodik a gyerekek elhelyezéséről.
Tornyos Kata
Mivel különböző tanév rendje vonatkozik a közoktatásra és a szakképzésre, a szünetek időpontjai is némileg eltérnek. Idén azonban úgy tűnik, a kormány törekedett arra, hogy összehangolják a pihenők időpontjait. Mutatjuk, mikor lesznek a szünetek a közoktatásban és a szakképzésben.
Székács Linda
Szeptember másodikán, hétfőn lesz tüntetés a Belügyminisztérium előtt az igazgató kirúgása ellen. A gimnázium tantestülete elfogadhatatlannak tartja a BM döntését.
Tornyos Kata
Ha sikeresnek ítélik meg a tesztet, januártól az összes iskolára kiterjeszthetik a tiltást.
Tornyos Kata
A BM azzal indokolta a döntését, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.
Mit lehet intézni a TO-n? Mire való a Neptun-kód? És mekkora baj, ha valaki UV-ra kell menni? Összegyűjtöttük azokat a kifejezéseket, rövidítéséket, amiket minden gólyának ismernie kell, ha túl szeretné élni az első félévet.
A szociális intézményekbe és a gyermekotthonokba is ellátogat majd.
Tornyos Kata
A fővárosban kifejezetten rossz a helyzet, több gyermekotthoni csoportot is átszerveztek.
Tornyos Kata
Míg Magyarországon 2008 óta változatlanul 10-20 ezer forint családi pótlékot kapnak havonta a családok, Ausztriában akár 100 ezer forint is járhat egy gyerek után. Ez azonban kirívó eset, a környező országok gyerektámogatásai inkább a magyar mintára hajaznak. Megnéztük mennyi családi pótlék jár a gyerekek után az egyes országokban.
Az öt versenyzőből négyen is érmet szereztek a diákolimpián.
Várhatóan augusztus 29-én hirdetik ki a pótfelvételi ponthatárait, de a felvételizők már most megtekinthetik a pontszámaikat.
Magyarországon tízből hat gyereket ért már fizikális, verbális, vagy virtuális bántalmazás. A felmérések szerint ezek a számok ugrásszerűen megnőttek, amióta a gyerekek egyre több időt töltenek el az online térben. A kortárs bántalmazásnak általában három szereplője van, a bántalmazott, a bántalmazó és azok, akik végig nézték. Az UNICEF ezen szeretne segíteni, hogy a fiatalok ne keveredjenek bele ilyen esetekbe, illetve, ha lehetőségük nyílik akkor mindenképp segítsenek másokon. Ezekre az eshetőségekre fejlesztették ki a HelpApp-ot.
Rodler Lili
Egy sötétben vetkőzös "feladat" közben kidobálták a ruháikat az udvarra, cukorkát kellett egymás szájából adogatniuk, az ELTE BTK egy korábbi gólyatáborában pedig a szervezők etnikai és politikai alapon listázták a diákokat. Több tízezres követőbázissal rendelkező influenszerek álltak ki a nyilvánosság elé, és a TikTokon mondják el, velük mi történt egyetemi gólyatáborokban néhány éve.
Székács Linda